65 éve kezdett tanítani

2019.06.22. 09:00

Vasdiplomát vehetett át a zalalövői Lukács Gézáné

Tanítói oklevele megszerzésének 65. évfordulóján vasdiplomát vehetett át Lukács Gézáné, a zalalövői általános iskola nyugalmazott pedagógusa. Az ünnepi eseményre pénteken, a tantestület évzáró értekezletét követően került sor.

Gyuricza Ferenc

Lukács Gézáné a zalalövői általános iskola jelenlegi tantestülete körében

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Gyarmati Antal igazgató elöljáróban elmondta, a zalalövői általános iskolában immár komoly múltra visszatekintő hagyomány, hogy ilyenkor köszöntik azon volt kollégáikat, akik diplomájuk megszerzésének kerek évfordulóját ünneplik. Az elmúlt évek során több hasonló eseményre is sor került, ám az, hogy egy volt kollégájuk képesítése megszerzésének 65. évfordulóját ünnepelhesse, ritkaságszámba menő esemény. Az intézményvezető azt is kiemelte: Lukács Gézáné ezer szállal kötődik Zalalövőhöz, hiszen a településen született, ott végezte alapfokú tanulmányait, jelenleg is a városban él, ráadásul néhány évnyi tótszerdahelyi kitérőtől eltekintve, pedagógiai munkássága is ide kötődik.

Lukács Gézáné a zalalövői általános iskola jelenlegi tantestülete körében
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A vasdiplomás pedagógus 1953-ban érettségizett, majd a zalaegerszegi tanítóképző elvégzését követően, 1954-ben tanítói képesítést szerzett. Ezzel párhuzamosan már dolgozott is, 1953-tól ’57-ig Tótszerdahelyen, azt követően pedig az 1991-es nyugdíjazásáig a zalalövői általános iskolában dolgozott. Vezetője volt a helyi és a területi alsó tagozatos munkaközösségnek, kiváló pedagógusi, oktató-nevelő munkájáért több alkalommal kapott elismerést, s emellett bekapcsolódott a település társadalmi életébe is, 1975-től többek közt a helyi Vöröskereszt-szervezet titkáraként is tevékenykedett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában