Működésük és programjaik költségéhez járul hozzá

2019.04.12. 11:00

A helyi civil szervezeteket segíti a zalalövői önkormányzat

Hárommillió forinttal támogatja ez évben a helyi civil szervezetek működését és programjait a város önkormányzata.

Gyuricza Ferenc

A keret nagyságrendjéről a 2019-es költségvetési rendelet megalkotásakor, a szétosztásáról pedig a héten megtartott soros ülésen döntöttek a képviselő-testületi tagok.

A helyi egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek támogatására fordítható összeg nagyságrendje nem változott az elmúlt évihez képest, ám míg 2018-ban nem használták fel a teljes rendelkezésre álló keretet, addig idén gyakorlatilag már most szétosztották a rendelkezésre álló pénzt. Ennek oka, hogy a korábbi évekhez képest több szervezet – köztük olyanok is, amelyek most alakultak – nyújtották be igényüket és a megpályázott összeg nagyságrendje is jóval meghaladta az elmúlt évit, 17 szervezet összesen több mint 5,2 millió forintról szóló kérelemmel fordult az önkormányzathoz.

Az újonnan kérelmet benyújtó civil szervezetek között volt a Budafáért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, az irsapusztai városrész fejlesztését és programjait felvállaló, „A mi kis falunk” fantázianevű közösség, valamint „A Helyi TV Stúdióért” Alapítvány is, utóbbi az analóg rendszerről digitálisra történő átállás technikai eszközigényére pályázott. Mellettük zömében olyan szervezetek – például Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület, Zalalövői Borbarát Kör Egyesület – fordultak az önkormányzathoz, amelyek évek óta fontos szerepet vállalnak a helyi közösségi és kulturális élet formálásában, de akadtak kisebb összegű kérelmek működési támogatás folyósítására is.

A 17 igényből az önkormányzat egyetlen kérelmet utasított el, a Borostyán Horgász Egyesület vízhasználati jogra fizetendő 127 ezer forintos díjának elengedését. Szintén nem tudta a testület támogatni a természetjáró Menő Menő Csapat 30 ezer forintos kérelmét, ugyanis a kérelmező nem bejegyzett egyesület, így azt más forrásból elégítik ki. Szintén egyéb forrás – pályázati támogatás felhasználásával – igyekszik támogatni a képviselő-testület a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület

1 millió 588 ezer forintos kérelmét, így a tárgyalt keretből mindössze 200 ezer forintot kap az országos bajnokokat is kinevelő egyesület.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában