A faluközösségük ünnepe volt

2018.12.18. 07:00

Meggyújtották a harmadik gyertyát Csesztregen

Sokéves hagyomány a községben, hogy karácsony előtt együtt ünnepel a helyi közösség. Óvodások, iskolások, valamint a civil csoportok tagjai lépnek színpadra, hogy műsorukkal vidámságot, adventi hangulatot varázsoljanak a falubeliek szívébe.

Gyuricza Ferenc

Horváth László és Kulcsár Levente, a csesztregi színjátszókör tagjai a műsor közben

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a művelődési ház, rengeteg érdeklődőt vonzott a program, de maguk a szereplők is több tucatnyian voltak. Az óvodások és iskolások mellett a Korhatártalanok Klubjának női kara, a csesztregi pávakör, a helyi színjátszó csoport, illetve Lakatos Szibilla táncosokból álló csoportja, a Kis Tündérek léptek színpadra. A Korhatártalanok Klubjának ügyes kezű kézimunkázói minden családot horgolt ajándékkal leptek meg.

Horváth László és Kulcsár Levente, a csesztregi színjátszókör tagjai a műsor közben
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– Legalább másfél évtizede tartunk falukarácsonyt a községben, ez egy nagyon szép és bensőséges közösségi programja a településnek – mondta Czupi Magdolna polgármester. – Ma a templomainkban és az otthonainkban is meggyújtottuk az adventi koszorút. Egy hetünk van arra, hogy felkészüljünk a szeretet ünnepére, de ne csak az ajándékvásárlással, a sütéssel-főzéssel, hanem lelkiekben is hangolódjunk rá arra, hogy az ünnepeket szeretteink körében, egymással, békében tölthessük el. Az év vége közeledtével köszönetet is mondunk, s én most elsősorban azoknak szeretném a hálámat kifejezni, akik tettek azért, hogy ezt a napot méltóképpen megtarthassuk. Csesztregen sokan élnek, akik tenni akarnak a közösségért. Szeretném, ha ez sokáig így maradna.

A falukarácsony a műsor után a piactéren folytatódott, itt alkalmi kórus, a többségében pedagógusokból álló énekkar lépett fel ünnepi dalokkal, mellette forralt borral, teával, és sokféle bejglivel kínálták a hallgatóságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában