Október 6.

2018.10.07. 07:00

Magyarnak lenni életfilozófia – Keszthelyen is megemlékeztek az aradi vértanúkra

Keszthelyen szombaton kora este a Szent Miklós temetőben emlékeztek az aradi vértanúkra.

Keszey Ágnes

Keszthelyen Doma László mondott beszédet Fotó: A szerző

A Vajda János Gimnázium két diákja: Varga Sára és Töreki Tilda fellépését követően Doma László történész mondott beszédet.

Keszthelyen Doma László mondott beszédet Fotó: A szerző

- Magyarnak lenni már 170 évvel ezelőtt sem származás kérdése volt, sokkal inkább egy életfilozófia. Számos nagyszerű személyiség ismert történelmünkből, akik nem magyar származásúak, s máig hazánk legnagyobb hőseiként tiszteljük őket.

A város nevében dr. Horváth Teréz jegyző, Ruzsics Ferenc polgármester, Nagy Bálint alpolgármester és képviselők koszorúztak Fotó: A szerző

Gondoljunk csak bele: az aradi tizenháromból négyen voltak magyarok: Dessewffy Arisztid, Nagysándor József, Török Ignác és Vécsey Károly. Volt közöttük négy német: Aulich Lajos, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly és Schweidel József. Két örmény: Kiss Ernő és Lázár Vilmos, egy osztrák: Poeltenberg Ernő, egy horvát: Knezic Károly és egy szerb felmenőktől származó vértanú: Damjanich János. Ha megpróbáljuk összeszedni e hazafiak tulajdonságait, olyan jellemzőket találunk, amelyek a magyar gondolkodásmódot is jól szemléltetik. Ilyenek például az önfeláldozás, segítőkészség, vendégszeretet, jószívűség, talpraesettség, találékonyság, s mindemellett más nemzetek kultúrájának és vallásának tiszteletben tartása – mondta Doma László. Beszédében felidézte a történelmi viszonyokat és a szabadságharc eseményeit, megvilágítva hátterüket. Beszéde után a megemlékezés koszorúzással zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában