meg is áldották

2018.06.10. 11:44

Nem feledik Marcell atyát – Szülei síremlékét is felújították a kiskomáromi temetőben

Szombaton délután Péceli Bence Imre atya, kármelita szerzetespap áldta meg a település szülötte, a hamarosan boldoggá avatandó Marton Boldizsár, Marcell atya szüleinek felújított síremlékét.

Horváth-Balogh Attila

A síremlék a kiskomáromi temetőben található, s a magyarországi karmelita rendtartomány, a helyi Péczely Attila Népzenei Csoport, valamint a keszthelyi Világban Élő Kármeliták Közössége anyagi támogatásával újulhatott meg. A munkálatok során a síremlék alapját megerősítették, új fedlapot kapott, a vakolt felületek és az obeliszk hibáit kijavították, újraírták Marcell atya szüleinek, Marton Györgynek és Köő Teréznek a név-, illetve dátumfeliratait, továbbá a sírhely körül fehér kőzúzalékot terítettek le. Marcell atya, Marton Boldizsár Zalakomár, Kiskomárom szülötte. 1887-ben látta meg a napvilágot a dél-zalai településen. Magyar-latin-görög szakos gimnáziumi tanári diplomát szerzett és többek közt Zalaegerszegen is tanított, munkájával mindenki elégedett volt. 1916-ban azonban tanártársa, egy kétgyermekes apa helyett önként bevonult a hadseregbe, ahol a hadnagyi rangfokozatig vitte és harcoló alakulatával eljutott Albániába is. Részben az itt átéltek hatására megtért és 38 évesen kérte felvételét a kármelita rendbe. 1925. július 3-án Győrött lépett a rendbe, július 16-án beöltözött, 1929. július 16-án letette örök fogadalmát, majd 1930. június 14-én szentelték pappá. A fővárosba került és országos hírű prédikátorrá, illetve gyóntatóvá vált, ő gyóntatta például Apor Vilmost, illetve Mindszenty Józsefet. Amikor 1950-ben felszámolták a szerzetesrendeket, az ő helyzete is ellehetetlenült, ennek ellenére 1966-ban bekövetkezett haláláig folytatta a lelki gondozást – sokat segített azoknak, akik a kommunizmus évei alatt hitük miatt üldöztetést szenvedtek. Halála után Győrben helyezték örök nyugalomra. Boldoggá avatását már Mindszenty bíboros is javasolta, az eljárást azonban csak a rendszerváltás után indíthatta el a magyarországi kármelita rendtartomány. A Péczely Attila Népzenei Csoport tagja, Nagy Jolán számára csak nemrég vált világossá, hogy egyenes ági leszármazottja Marcell atyának.

- Az egyik ismerősöm kutatta Marcell atya életét, s a családfa-feltárás során derült ki, hogy az én nagymamám, Köő Zsófia a testvére volt az ő édesanyjának – árulta el. – Félelmetes volt, amikor ez kiderült. De a csoportnak is van kötődése Marcell atyához: névadónk, a népzenegyűjtő Péczely Attila édesapja, László Marcell atya legjobb, gyerekkori barátja volt.

A síremlék megáldását a magyarországi kármelita rendtartomány képviseletében Péceli Bence Imre kármelita atya végezte. Mint azt elmondta: Marcell atya valóban szent életű, a bajban is derűs szemléletű ember volt, akit mindig a segítés szándéka vezérelt, ezért példa lehet mindnyájunk számára – emiatt is tartotta fontosnak a rendtartomány, hogy elindítsa a boldoggá avatási eljárást, melynek iratai már Ferenc pápa előtt vannak. Ez azt is jelenti: a boldoggá avatás már a küszöbön áll.

A megújult síremléket Péceli Bence Imre atya áldta meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában