Agár

2017.12.07. 10:30

Évzáró programot tartott az Országos Agarász Egyesület

Az Országos Agarász Egyesület (OAE) idén is székhelyén, a zalai faluban tartotta meg évadzáró programját.

Varga Andor

Fotó: Imre Ferenc

Az ország különböző részeiből összegyűlt agarászok ezúttal kutyáikat otthon hagyva tanácskoztak ez évi eredményeikről, és a következő évre vonatkozó terveikről.

A Mihályfára bejegyzett egyesület érdekessége, hogy valószínűleg a legrégebbi magyar civil szervezet, hiszen jogfolytonosan működve az 1835-ben alapított Országos Agarász Egylet hagyományait ápolja és következetesen munkálkodik a tradicionális magyar agár fennmaradásáért.

Fotó: Imre Ferenc

Keresztes János, az egyesület elnöke nyitóelőadásában kifejtette, hogy az őseink által kitenyésztett vadászó magyar agarat eredeti, értékes tulajdonságaival megőrizni és az utókor részére megmenteni kötelességünk. Elhangzott: országos hatáskörű szervezetként ez évben is szinte erején felül teljesített az egyesület tagsága, újabb rekordot állítva fel a programok terén.

- Huszonhat alkalommal tartottunk előadást és agárfuttatási bemutatót, szeptember 2-án például egyszerre szerepeltünk a szlovákiai, valamint a szabolcsi és a vasi vadásznapokon – emlékeztetett Keresztes János. – Ugyancsak idén Szent Euszták legendáját felelevenítve a Sümegi Jakab Napok alkalmával került felszentelésre az OAE zászlaja, illetve érdemes még kiemelni a kétnapos Festetics Vágtán és a bugaci Ősök Napján való szereplésünket. Idén először mutathattuk be külföldön is az agarászat hagyományát: a szlovákiai Szentantalon, illetve Erdélyben Árkoson – utóbbi a romániai vadásznapok rendezvénye volt.

Az elnök szerint egyéb sikereket is elkönyvelhetett idén az OAE, mely a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával kiadványokkal és eszközfejlesztésekkel is hatékonyabbá tette ismeretterjesztő és hagyományőrző tevékenységét. Nagy elismerés, hogy a szervezet alelnöke, Töpfner József Szársomlyó-hegyi magyar agár kennelét a Baranya Megyei Értéktár tagjává fogadták.

A hagyományok őrzése terén pedig a modern kor vívmányait is alkalmazzák: honlapjukat folyamatosan frissítik, de megtalálhatók a különféle közösségi oldalakon és a videómegosztókon is.

- Programtervvel készülünk a 2021-es Vadászati Világkiállításra, és szeretnénk elérni, hogy végre ne csak a vadász, de a kutyás szervezetek is méltányolják legősibb vadászebünk megmentéséért kifejtett munkánkat – zárta mondandóját az elnök.

Az egész napos évzáró program azért természetesen nem múlhatott el agár nélkül: Keresztes János zárásként saját kutyáival küllembírálati és futtatási bemutatót rögtönzött a résztvevők előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában