Elismerés

2017.11.27. 15:03

Év települése díjjal jutalmazták Lentit

Az Év települése címet nyerte el nemrégiben a város a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen.

Korosa Titanilla

Az óvoda udvarán zajlanak a tereprendezési munkák, ezt tekintette meg Horváth László polgármester (középen), mellette jobbra Czigány Tibor és Kiss Marcell, a Lenti Városgazdálkodási Kft. kertészeti ágazatának vezetője Fotó: Korosa Titanilla

A nyugat-magyarországi régió egyik településeként Lenti érdemelte ki a címet a bíráló bizottság döntése alapján. A város kiemelkedő rendezettségét és tisztaságát értékelték.

– Több éve részt veszünk ezen a pályázaton, úgy gondolom erre a város esztétikus képe feljogosít bennünket – mondta Horváth László polgármester. – A helyi városüzemeltető és a városgazdákodási kft. munkája mellett a lakosság segítségét is szeretném megköszönni a elnyert díj kapcsán, hiszen több százan vesznek részt minden alkalommal a városszépítő akciókban, vagyis sokan hozzájárulnak a település tisztán tartásához. Folyamatosan szépítjük a köztereinket, de a városlakók is nagy gondot fordítanak saját területeik rendben tartására, ezt bizonyítja, hogy sok szép kert, udvar található a Lentiben.

Az óvoda udvarán zajlanak a tereprendezési munkák, ezt tekintette meg Horváth László polgármester (középen), mellette jobbra Czigány Tibor és Kiss Marcell, a Lenti Városgazdálkodási Kft. kertészeti ágazatának vezetője Fotó: Korosa Titanilla

– Összesen négy ilyen díjat osztottak ki a nyugat-dunántúli települések között, nagy elismerés, hogy az egyik Lentiben került, hiszen ezzel a mi munkánkat is elismerték – ezt már Czigány Tibor, a Lenti Városüzemeltető Nonprofit Kft. és a Lenti Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője mondta. – Sok parkosítási feladatot vállalunk, jelenleg dolgozóink a város két óvodájának udvarán végzik az ilyen jellegű munkákat, de mi végeztük el a gyógyfürdőben az energiapark virágosítását is. Az őszi időszakban a legnagyobb feladatot a lehulló levelek összegyűjtése és a területek tisztán tartása adja, de feladatunk az elszáradt fák kivágása, közreműködünk a szociális tűzifa kiszállításában és készülünk a téli hóeltakarítási munkálatokra is.

Az ügyvezető arról is beszélt: bár Lentiben a tisztaságot és a rendezettséget díjazták, az ellenőrzés során vizsgálták a virágosítást is: a beültetett területek arányát, a felhasznált növényeket, illetve az ágyások ízléses összeállítását.

Czigány Tibor kiemelte: évről évre nő a kiültetett virágok mennyisége, illetve már hat helyen található látványos virágkompozíció a településen, de újabb kialakítása is tervben van. Hozzátette: a növények folyamatos gondozásához szükség lenne az öntözőrendszerek fejlesztésére.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában