Vádemelés

2024.06.19. 08:28

Korrupciós "pelenkapénz"

Jogtalan előnyt fogadtak el a zalai szociális intézmények vezetői.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Audio und werbung

A Zala Vármegyei Főügyészség vesztegetés bűntette miatt emelt vádat azzal a két, zalai szociális intézményeket korábban irányító, vezető beosztású nővel szemben, akik munkaviszonyuk ideje alatt jogtalan előnyt fogadtak el gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cég képviselőjétől.

A megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Jánky Judit által ismertetett vádirat lényege szerint a középkorú zalaegerszegi nő, mint a szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv Zala vármegyei kirendeltségének akkori főosztályvezetője az irányítása alatt álló szociális intézmények egyik vezetőnőjével történt megállapodása alapján az intézetben használatos gyógyászati segédeszközöket szállító cég képviselőjétől 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között rendszeresen és közösen fogadtak el jogtalan előnyt.

A vádlott a történtek idején által vezetett költségvetési szerv nevében az irányítása alá tartozó szociális intézmények működéséhez kapcsolódó beszerzések kapcsán kötött adásvételi szerződést egy  gyógyászati segédeszközöket - többek között az egyes intézmények gondozottjainak a kezelőorvosuk által részükre felírt pelenkákat - forgalmazó budapesti céggel, amely egy pécsi székhelyű egyéni vállalkozót bízott meg az értékesítéssel. Az éves szinten 10 millió forint körüli bevétel kapcsán a területi képviselő eleinte úgy forgatta vissza jutalékként a tisztálkodószerek értékesítéséből származó hasznot, hogy egyes termékeket ingyenesen bocsátott az intézmények rendelkezésére. 

A vádlott 2019 szeptemberében felvetette, hogy a „kompenzációt” a kereskedelmi képviselő ezen túl ne termékben adja át, hanem készpénzben. Ennek lehetőségét megbeszélte vádlott-társával, az egyik intézmény akkori vezetőjével, akivel megállapodott abban, hogy az így kapott készpénzt mindig megfelezi vele. 

Az alkalmanként 150-200 ezer forint átadására 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között negyedévente, személyesen került sor, az egyik alárendelt szociális intézményt vezető nő részben az intézmény működéséhez használta fel, bűntársa azonban ismeretlen módon rendelkezett vele. A bűncselekmények idején kormányzati szolgálati jogviszonyban álló főosztályvezető és a közalkalmazottként dolgozó intézményvezető a jogtalan előny elfogadásával megszegte az irányadó munkáltatói szabályzat előírásait.

Zala Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen, folytatólagosan és társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntette miatt emelt vádat velük szemben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában