Vádemelés

2024.06.17. 14:33

Eladta mások adatait, de átverték

Mások adataival üzletel, de rajtavesztett az a férfi, akit a Zalaegerszegi Törvényszéken a napokban tartott előkészítő ülésén marasztaltak el nem jogerősen.

Arany Gábor

illusztráció

Forrás: Shutterstock

A törvényszék tájékoztatása szerint a tette miatt vádlottá lett férfi telekommunikációs cég alkalmazottjaként szabályellenesen szolgáltatta ki az ügyfelek adatait. Ezt azért tehette meg, mert 2016 végétől egy telekommunikációs cég értékesítési partnerének alkalmazásában állt ügyfélszolgálati munkatársként. Történt, hogy a férfi 2020 közepén jelezte ismerősének, miszerint mellékállást is vállalna, így jutott hozzá egy olyan személy elérhetőségéhez, akinek – az általa kitervelt bűncselekmények elkövetéséhez, SIM-kártya cserék lebonyolításához – személyes adatokat tudott megszerezni a cég nyilvántartásaiból. A vádlott üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot leendő megbízójával, aki azt ígérte, kriptovalutával fizet a megküldött ügyféladatokért (előfizetési adatok, előfizetésben lévő hívószámok, hívószámokhoz köthető személyek adatai). A két férfi írásban és telefonon tartotta egymással a kapcsolatot, amely során az ügyfélszolgálatos csupán a másik fél felhasználónevét ismerte.

Az ügyfélszolgálati munkatárs hozzáfért a távközlési cég által kezelt adatokhoz, amelyeket azonban a vállalat adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata szerint az éintettek hozzájárulása nélkül nem adhatott volna át másnak. Ennek dacára ő 2020 novemberétől – az ígért anyagi előnyökért – öt ügyfél adatairól (például név, lakcím, személyazonosító okmány száma, a gazdasági társaságoknál adószám, cégjegyzékszám) képernyőfotókat készített, és ezeket továbbküldte. A másik férfi ezeket felhasználva hozzáfért az érintettek bankszámláihoz, amelyekről jogosulatlanul utalásokat hajtott végre, ám az adatok megküldéséért cserébe ígért anyagi ellenszolgáltatást nem fizette meg a telekommunikációs cég alkalmazottjának.

A Zalaegerszegi Törvényszék a történteket beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek találta kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében és 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségében, ezért 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Továbbá kötelezte 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére, valamint 2 évre eltiltotta bármilyen ügyfélszolgálati munkakörnek megfelelő foglalkozás gyakorlásától.

Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás érdekében nyújtott be fellebbezést. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában