Vádemelés

2024.05.16. 07:54

Pénzmosással segítette az ismeretlen bűnözőket

Devizaalapú számlákat nyitott magyar bankokban ismertelenek számára egy 45 éves somogyszentpáli férfi, aki ellen emiatt büntetőeljárás indult, ebben nemrég készült el a vádirat.

Arany Gábor

illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ennek lényege szerint a somogyszentpáli férfi 2019 nyarán megismerkedett egy ismeretlen személlyel, aki rábeszélte arra, hogy különböző magyar pénzintézeteknél nyisson devizaalapú bankszámlákat, és azokhoz igényeljen bankkártyákat, valamint netbanki szolgáltatást, majd a bankkártyákat az azonosító kódokkal, a netbanki szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatokkal, kódokkal együtt adja át a neki. A 45 éves férfi a felkérésnek megfelelően 2019 augusztusában három banknál nyitott számlát, aztán a bankkártyákat, kódokat átadta az ismeretlennek, nem törődve vele, hogy azokkal mi lesz, és hogy az ő nevében ismeretlenek fognak rendelkezni a számlákkal.
Ezt követően 2019 szeptembere és 2020 februárja között Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő jogi személyektől összesen közel 44 millió forintnak megfelelő összeg érkezett a bankszámláira, amelyet kisebb részletekben ausztriai, németországi és magyar pénzintézetek pénzkiadó automatáiban vettek fel az ismeretlenek. Egy évre rá,  2021 februárjától 2021 júniusáig lengyel illetőségű gazdasági társaságok utaltak át több részletben bűncselekmények elkövetéséből származó, összesen 34 422 eurót a somogyszentpáli férfi által nyitott számlára. Ezt a pénzt is több kisebb részletben szintén ausztriai és németországi pénzintézetek ATM-jeiből vették fel az ismeretlenek. A somogyszentpáli férfi tettével elleplezte a pénzek eredetét és a felettük ténylegesen rendelkező személyeket.
A történtek miatt a Keszthelyi Járási Ügyészség a férfivel szemben pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, s ebben az egyik bankszámlán lefoglalt közel 2 300 euró vagyonelkobzása mellett 1 év, végrehajtásában 2 esztendőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, közölte a büntetőeljárásról tájékoztatva dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában