Az egyik tettes még ismeretlen

2024.01.05. 16:49

Budapestről érkeztek Egervárra a betörők (Frissítve!)

Lopás bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség annak a 44 éves, budapesti férfinek a letartóztatását, aki egy egervári családi ház értékeit tulajdonította el ismeretlen társával együtt.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: sdecoret

A megyei főügyészség sajtószóvivő-helyettese, dr. Németh Eszter által ismertetett letartóztatási indítvány szerint a férfi 2023. december 21-én ismeretlen társával utazott Budapestről Egervárra az általa vezetett személygépkocsival azért, hogy egy egervári családi házból értékeket lopjanak el. A gyanúsított és ismeretlen társa 14 óra körüli érkezett meg Egervárra, ahol a 44 éves férfi a 74-es számú főút mellett a személygépkocsiban várakozott, míg társa gyalog indult el a kiszemelt ingatlanhoz, ahol a ház teraszra nyíló ajtajának üvegét betörte, valamint az ajtó zárszerkezetét felfeszítette és a házba bement. A betörő a házban kutatott, majd onnan  7-800 ezer forintot, karórát, arany és ezüst ékszereket, valamint limitált kiadású bankjegyeket, pénzérméket tulajdonított el, ezt követően pedig a hátsó kapun távozott, a 74-es számú főút, valamint a Temető utca és József Attila utca kereszteződéséhez sétált, ahova rövid várakozást követően a 44 éves férfit érte ment a személygépkocsival, majd Zalaegerszeg irányába távoztak. Az okozott lopási kár 1,2- 1,5 millió forint, míg a rongálási kár 150 ezer forint.
Mivel 44 éves férfi nem tett érdemi vallomást, és társa ismeretlenül maradt, az eltulajdonított értékek pedig nem kerültek elő, az ügyészség a letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében indítványozta.

A nyomozási bíró pénteken délután döntött az ügyben és helyt adva az ügyészi indítványnak a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának megakadályozása érdekében 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.  

A gyanúsított és a védője fellebbeztek, így a végzés nem jogerős.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában