2019.03.27. 08:00
Rokonlátogatás közben támadt az idősotthon vezetőjére egy nő Nagykanizsán
Rátámadt az idősotthon vezetőjére egy rokonát meglátogató nő, aki ellen emiatt vádat emeltek a közelmúltban.
Fotó: Shutterstock
A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a zalaegerszegi születésű, 64 éves nő és fia tavaly december 27-én látogatta meg Nagykanizsán az idősek otthonában élő édesanyját. Ez alkalommal bejelentette az éppen az épületben tartózkodó, egyébként szabadságon levő intézményvezetőnek, hogy az édesanyja elhelyezésével, ellátásával elégedetlenek, ezért kérik, hogy magukkal vihessék és majd ők gondoskodnak róla.
Az intézményvezető és a két látogató között indulatos szóváltás alakult ki. A vezető az irodájába hangoskodva belépő asszonyt kiküldte, majd telefonon beszélt a náluk ápolt idős nővel kapcsolatot tartó fiával. Vele megegyezett, hogy az édesanyjukat kiadhatják a testvérének. Ezt követően az intézmény társalgójában folytatódott a személyeskedő vita a látogatók részéről, akik becsmérelték az idősotthon vezetőjét, és az intézményt is durván kritizálták. E közben az intézményvezető iratköteget helyezett az asztalra, az elhangzott szidalmak miatt felindult állapotban.
A veszekedést hallotta az immár a lányával való távozásra készülő idős asszony is, akit a vita felzaklatott, és épp a további ápolásáról lemondó nyilatkozatát írta. Az állapota miatt azonban csak lassan, nehézkesen ment az iratok kitöltése. Ekkor a közvetlen mellette álló intézményvezető az asztalon levő iratköteghez nyúlt, hogy azok közül egyet elvegyen, ami alapján ő is kitöltheti az ápolt távozásával kapcsolatos iratokat.
Ezt a mozdulatot azonban az anyja mellett várakozó látogató úgy értelmezte, hogy az intézményvezető meg akarja akadályozni a nyilatkozat elkészítését, és ezért közepes erővel ráütött a jobb kézfejére. A vezető az ütéstől orvosilag értékelhető sérülést nem szenvedett, de a bántalmazása az idősotthon gondozottjai és személyzete előtt történt, miközben a munkaköréből adódó feladatát látta el. A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba a történtekről tájékoztatást adva közölte, hogy a 64 éves aszszonyt a Nagykanizsai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg.