2018.03.25. 19:00
Minőségi termékeket kínáltak a kanizsai vásárban
Mini kézműves műhelyek is bemutatkozhattak a Vásárcsarnokban szombaton a húsvétváró termelői vásáron.
Kramarics Lászlónénak (balról) a sajt és a joghurt is ízlett, amit Burján Emesétől és Burján Annától kapott
Fotó: Szakony Attila/ Zalai Hírlap
A vásár megnyitása előtt Dénes Sándor polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár a csarnok emeletén tarott sajtótájékoztatón a helyi termelők munkájának megbecsüléséről beszélt.
- A kézművesek a munkáikkal nemcsak maguknak, hanem a vásárlóknak is örömet okoznak – mondta a városvezető. – Ezen a vásáron pedig az érdeklődők betekinthetnek többek között az ékszerkészítés rejtelmeibe is.
Helyben termelik
Cseresnyés Péter kiemelte: valamikor a helyi piac a minőségi termékek mellett azért volt népszerű, mert a helyben termelt árukat lehetett megvásárolni. Néhányan azonban a könnyebb megoldást választva a nagykereskedőktől szerezték be a termékeket.
- Ennek a vásárnak köszönhetően jó néhány vállalkozó jelent meg, akik visszahozták a saját terményeiket – mondta az államtitkár. – Fontos, hogy az őstermelők áruit csak ezen a piacon lehet megtalálni, akikre a vásárlók mindig számíthatnak.
Az egyik ilyen kézműves, Burján Emese több tejterméket és sajtot árult. A joghurtjaikból kóstolót kínáltak, ami sokaknak ízlett. Így volt ezzel a 10 éves Nagy Linda, aki kifejezetten rajong a lekvárral rétegezett finomságért.
Termelői piac a kanizsai Vásárcsarnokban
Helyi sajtok olasz recept alapján
- Sok olasz recept alapján, magyar alapanyagból készült finom sajtot kínálunk, melyek ízvilágára nyittak a vásárlók – fogalmazott Burján Emese. – Sok a friss sajtunk, melyeket a húsvét közeledtével hatféle hagymával ízesítettünk. Különösen figyelünk arra, hogy lehetőség szerint zalai alapanyagokat használjunk.
Például az egyik sajtunkat kistolmácsi tökmagolajjal bekenjük és az ugyancsak innen származó tökmaggal megszórjuk, de a fűszereket is a város környékéről szerezzük be. Az elmúlt években úgy vettük észre, hogy az emberek igyekeznek tudatosabban étkezni, ehhez pedig minőségi alapanyagok használatára van szükség.
A nagyrécsei Vadas Zsolt és családja rajong a sajtokért, mindig a különlegesen érlelteket választják.
- Jó az irány, hisz’ szerencsére egyre több helyen lehet találkozni kézműves termékkel, s a hipermarketek helyett a hazai termelőket támogatjuk – fogalmazott. – A többi élelmiszer esetében is általában a hazait részesítjük előnyben.
A csarnok emeletén a mini kézműves műhelyekben lehetett: gyöngyöt fűzni, gyertyát önteni, kosarat fonni, de édességet készíteni is.