Éjszaka hangjai, szellemi fejtörők és csúszós utak

2024.06.18. 11:30

Bagolytúra rekordokkal Hagyárosböröndön

Hagyárosböröndön már nagy hagyománya van az évenként megrendezésre kerülő éjszakai bagolytúrának, amely idén több szempontból is rekordot döntött.

Antal Lívia

A Csicsakerti Cukimukik csapata a kultúrháznál. Jókedvűen tértek vissza a bagolytúráról, igaz kissé sárosan

Forrás: Hagyárosbörönd önkormányzata

– A jelentkezési lehetőséget rekordidő alatt, majdnem három héttel korábban le kellett zárnunk, de így is rekordszámú, azaz 27 csapat nevezett a hétvégi bagolytúrára – ismertette Varga Katalin, Hagyárosbörönd polgármestere. – A versenyzők száma is rekordot döntött, mivel 265 fő teljesítette a feladatokkal nehezített 6-7 kilométeres távot. Rekordnak számított, hogy a legifjabb túrázó mindössze három éves volt, továbbá az is, hogy a lebonyolításban közreműködők száma meghaladta az 50 főt.

A legelső csapat 18 óra előtt nem sokkal indult a kultúrház udvaráról, az utolsó csapat pedig 22 óra után. Az első csapatokban sok volt a gyermek, akik hatalmas lelkesedéssel vágtak neki a domboknak-völgyeknek. A hét állomáson szellemi fejtörőket és ügyességi feladatokat oldottak meg a csapatok. A túra igencsak kalandosra sikeredett az elmúlt időszak esőzései miatt. A résztvevőknek nemcsak a meredek partokkal és csúszós lejtőkkel kellett megküzdeniük, hanem néha az egész útszélességet ellepő tócsákkal is. A szürkületi és éjszakai természet hangjai, a baglyok huhogása, a békák éneke, a szarvasbogár reptének zaja pedig velejárt a túrával.

– A csapatok jellemzően jó három óra elteltével sárosan, de kitűnő hangulatban érkeztek vissza a kultúrházhoz, ahol emlékérem, meleg vacsora és vidám zene várta őket. A bagolytúra nemcsak egy egyszerű gyalogtúra, hanem verseny is egyben, hiszen a csapatok teljesítményét az állomásokon pontozták. Az eredményhirdetésre július 6-án, szombat délután, a falunapon kerül sor – mondta el Varga Katalin polgármester, aki köszönetét fejezte ki a bagolytúra gördülékenyen és jó hangulatú megvalósításáért valamennyi közreműködőnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!