Falu a Kis-Balaton peremén – ősi emlékekkel, értékmegőrzéssel

A falu fölé magasodó barokk templom a maga méreteivel, igényes belsőjével lenyűgözi a látogatót. A pálos vízimalom, amelyben az 1400-as évektől 1960-ig lisztet őröltek, ma teljesen működőképes, sőt, egyfajta kulturális központként is várja látogatóit. Az újonnan helyreállított jóléti víztározó, amely három éve elöntötte a falu völgyét, ma újra várja a horgászokat. De van itt történelmi kastély, gémeskút, erdő elfoglalta Ótemető, értéktár, hősi emlékhelyek, s megőrzött mondavilág is. A „Mert az ön faluja is rajta van a térképen! turisztikai sorozatunkban Herodek Miklós polgármester, Polai Lászlóné Lukács Eta és Kőhalmi Béla önkormányzati képviselők mutatják be olvasóinknak szeretett falujukat.

A tó gátjánál a polgármester így emlékezik vissza a három évvel ezelőtt történtekre:

– A sok eső miatt, a 2005-ben létesített tó vize átcsapott a gáton, részleges gátszakadás is történt, s elöntötte a falu mélyebben fekvő részeit, az áradat nagy károkat okozott. Szerencsére, a Belügyminisztérium 118,6 millió forinttal támogatta a településünket, ebből elindíthattuk a felújítást, de a munkák a járványhelyzet és az azóta történt időjárási problémák miatt akadoztak. Tavaly ősszel azonban megtörtént a berendezések műszaki átadása, s az idén 16 mázsa pontyot, 3 mázsa keszeget telepítettünk a tóba. Július 1-től, azaz a múlt héttől a horgászati szezon is elindulhatott – összegzi Herodek Miklós, s megmutatja a tó környékét, a szomorúfüzeket, melyek árnyékot adnak a horgászoknak, a pihenni vágyóknak.

Polai Lászlóné Eta a tó melletti domb elején lévő rétre hívja fel a figyelmünket, s azt mondja, valamikor itt volt a téglaszín. Merenyének ugyanis téglaégetője is volt, itt égették például a barokk templom tégláit is az 1700-as évek közepén. A domb fölött pedig az Újfalut, korábban Proletár utcát, a mai Petőfi utcát találjuk, ahol korában az uradalom cselédei laktak. Részükre, az 1930-as években itt osztottak házhelyeket. A falu fölötti térség ma kedvelt hely, a házak egy része külföldiek tulajdonában van, néhány régi házat eredeti formájában állítottak helyre. Az utca tó felőli részén, - régi nevén szérűskertben - villanyoszlopok állnak, rajtuk világító testekkel. Ezek erre teljesen közművesített telkek, magántulajdonban vannak, árulják őket. Van olyan rész, amelynek gazdája külföldi, s nem gondozza a területet, azért ér rajta derékig a fű. A polgármester elmondja, hogy a faluban is vannak olyan telkek, házak, amiknek külföldi a tulajdonosa, de már évek óta nem jártak Merenyén, elérni sem tudják őket, s gondot okoz az ingatlanaik elhanyagoltsága. Viszont, ennek az ellenkezője is igaz, más külföldiek, példásan megújították az épületeiket, kertjeiket.

A pálos malom felé vesszük az irányt, amelyről kiderül, tíz évig Kőhalmi Béláé volt.

– A Keszthelyen éltem, a múzeumban dolgoztam restaurátorként, s adódott a lehetőség, hogy magánkézből megvehettük a merenyei malmot, így lettünk zalamerenyeiek. Nagyon szerettünk ott lenni, rendbe tettük a lakóépületet, de a malmon csak álagmegóvást végzetünk, annak fejlesztésére nem volt elég pénzünk. Aztán jött a lehetőség, hogy Szabadics Attila vevőként jelentkezett, eladtuk nekik. Én vettem egy házat a faluban, s véglegesen merenyei lettem. Nagyon örülök annak, hogy az Attiláék lettek a malom tulajdonosai, mert példás az, ahogy rendbe tették, teljesen felújították a malmot, s életet vittek a falai közé – újságolja Béla.

– Nem akartam én malmot venni – emlékezik vissza Szabadics Attila. – Pálinkafőző szakmérnöki tanulmányokat folytattam akkoriban az egyetemen, s azon gondolkoztam, hogy veszek egy pincét, amit pálinkafőzésre rendezek be. Aztán, valaki ajánlott ezt a malmot, s belevágtunk a feleségemmel. Óriási kihívás volt az épület felújítása, működőképessé tétele. Ez, ami itt van a merenyeieké, hiszen a falu javát szolgálja – mondja Attila.

A vízimalomban megismerhető az őrlés folyamata, s a Pálos rend is. A vízimalom első írásos említése 1497-ből származik, a most benne lévő technológia1903-as. Létrehozták a Pálos Malom Kulturális Alapítványt, amely az idén már a 7. évadját indította el. Szabadics Attila és felesége, Szabadicsné Madaras Katalin a Találkozások a Malomban című sorozattal igyekeztek olyan műsorokat összeállítani, melyekben mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Hisznek abban, hogy a malomban együtt töltött esték - a találkozások - révén közelebb kerülhetnek az emberek egymáshoz, s azon keresztül a művészethez is.

– Szívesen fogadunk vendégeket, mutatjuk meg az itteni látnivalókat. Most már ezt nem kell külön szervezni, annyian mindig jönnek, amivel elbírunk – búcsúzik Attila.

Mint említettük, a malom már az 1400-as évek végén őrölt. A falu írásos említése, Merena néven 1203-ban történt oklevélben, birtokosa pedig a veszprémi káptalan volt. Eredetileg Merenye területe leért a Zala folyóig. Itt volt a veszprémi káptalan birtokközpontja, egyházáról annyit tudni, hogy már 1333-ban említik a papját, Benedeket, aki pápai tized fejében 40 széles és 40 kis dénárt fizetett. A falut és templomát elpusztította török, az új barokk templomot pedig az 1700-as évek közepén kezdték el építeni és 1760-ban szentelték fel. Mindezekről rengeteg ismerete van Polai Lászlóné Etának, aki a templom sekrestyése is, vele, valamint Bélával előzőleg megnéztük a templom alatt az Ótemetőt, amibe, az 1832-ben nyitott új temetőig temetkeztek. Az erdő elfoglalta temetőben még találtunk sírköveket, ezekről a homokkövekről azonban már lepizlett a felirat, nem gondozzák őket…

– A templom érdekessége, hogy a torony a templom homlokzata előtt áll, méretei: 5-ször öt méteres alapon 25 méter magas. A templom méretei óriásiak, a hajó 17 méter hosszú, 11 méter széles és 11 méter magas, amihez jön a szentély a maga 7 méteres mélységével és a 9 méteres magasságával. A főoltár érdekessége, hogy a védőszent Szent Mihály jobbján ott van Gábriel, balján pedig Rafael arkangyal. Az oltárt kőrisfából építettek, nevezetessége hogy az előző templom tiszteletére megjelenítik a Szűzanyát is, mert annak titulusa a Boldogságos Szűzanya volt – mondja Eta, s elém tesz, egy írat másolatot, ami az orgonaszekrényből került elő. Ebben az áll, hogy az orgonát, amit az Ős-Buda várából – ahol 100 évig a Mátyás templomban működött –, elszállították Kecskemétre, ahonnan Országh Sándor orgonakészítő mester által újjáalakítva Merenyére hozták, mert állítólag nem fért be az ottani templomba. A stációképek 1886-ban készültek, a mennyezeti szekkókat Károly Gyula festette az 1963-as felújításkor, a festett üvegablakok a 20. század elejéről származnak.

– A falu nekünk mindent jelent – mondja szinte egyszerre Eta és Béla, amit Béla így folytat: - Most vettem itt egy kis paraszt házat, amelyben ipartörténeti kiállítást akarok berendezni, cipész-, mézeskalács- és gyertyaöntő műhelyt és egy képtárat, mert a nagybátyám festőművész volt és a megmaradt képeit kiállítanám. Eta, miután végig kalauzol az értétárban két fotót vesz elő, hogy ezeket is örökítsük meg, hiszen ők azok, akiknek a ruháit itt láthatjuk. Ők, Gredics Lászlóné Rózsi néni és férje.

– Van egy jó népdalkörünk, s az itt látható népviselthez hasonlókban lépünk fel. Ez mindenkinek tetszik, s reméljük sokáig így marad – köszönnek el vendéglátóink.