Karmantyú, ködmön és kucsma – téli „trendek” a múltból

– Bár az állati szőrme az emberiség történetének kezdete óta jelen volt az öltözködésben , mégis csak a 20. század elején kapott egyre nagyobb jelentőséget a női divatban – említette Kunics Zsuzsa, a kanizsai Thúry György Múzeum helytörténeti gyűjteményének kezelője, aki megjegyezte: a prémet a 20. század elején nem csupán kabátgallérnak, de önállóan, nyakba vetve is viseltek a hölgyek. – A nők az ekkor divatos férfias szabású, egyszerű kabátokat óriási muffokkal, gallérokkal és kalapokkal tették látványossá, sőt 1910 körül megjelent a földig érő prémbunda is. Az 1920-as években az egyenes szabású kabátokhoz nagy prémgallérokat viseltek a hölgyek, és a szőrmebunda is változatlanul divat maradt. A két világháború közötti időszakban az úrinők ruhatárában elengedhetetlen volt a bunda. Ha rövid volt, akkor általában róka, esetleg nerc, ha hosszú, akkor barna vagy fekete perzsa. Persze nem volt baj, ha mindkét fajta ott volt a szekrényben! Kalapra, kesztyűre igen nagy számban volt szükség, ezek nélkül úrinő még nyáron sem léphetett az utcára, a színük, formájuk a ruhához, kabáthoz igazodott. Egyesek szerint azonban csak az 1950-es 1960-as évektől kezdett igazán uralkodóvá válni.

– A téli viselet egyik jellegzetes darabja volt a karmantyú, vagy másnéven muff – vette át a szót Mikó-Baráth Franciska muzeológus. – A karmantyú egy melegen bélelt henger alakú rendszerint szőrméből varrott ruhadarab, 20-40 centiméter hosszú, csőszerű viseletkiegészítő, melyet a nők télen, alkarjaikat beledugva viseltek. Téli, utcai, a kéz melegen tartására szolgáló darab volt. A polgári és nemesi réteg hímzéssel és rátét csíkokkal díszített, nyúlszőrméből készült muffjai mellett a szegények egyszerű birkaszőrt használtak. A nők nemcsak utcára viselték, hanem otthon és társaságban is. A francia forradalom után a férfiak végleg letették a karmantyút, a női divatba időnként visszatér, alakja, mérete, anyaga számos változáson ment keresztül. A múzeum gyűjteményében is található egy, az 1930-as évekből származó karmantyú, mely egy igazán különleges darab, egy táskamuff.

A férfidivat minden csínját ismerő Mangold Béla Kolos szabómester, divatárukereskedő, lapszerkesztő 1911-ben a Szabó Hírlapban „egy elegáns úr számára” szükségesnek tartott viseletek között az alábbi téli viseleteket sorolta fel: „Bundák: 1 városi, 1 vadász, 1 automobil, 1 korcsolyázó, 1 utazó bunda. Felső kabátok: 1 kétsoros télikabát, 1 egysoros téli kabát, 1 téli Ulster” (hosszú, bő felöltő). Az öltönyök között külön szükségesnek tartotta „2 színes téli öltöny, 4 téli divatnadrág, 4 színes téli mellény beszerzését”. A sportruhák között feltétlenül szükség volt szerinte egy külön téli vadászöltönyre, egy „korcsonyöltönyre sapkával”, s külön „egy téli automobil öltönyre” is.

Számos újítást az öltözetben a különböző sportok követeltek meg.

– A téli sportok közül az 1870-es évektől kezdve az előkelő, majd kevésbé előkelő társaságok tagjai közt egyre népszerűbbé vált a korcsolyázás, amit nem lehetett uszályos szoknyában művelni – folytatta Kunics Zsuzsa. – A 20. század elején divatba jött a síelés is. A téli sportruhának biztosítania kellett a szabad mozgást, ezért elkerülhetetlenné vált az 1910-es évek végén a nadrág alkalmazása. Újítást hozott az egyre népszerűbbé váló autóvezetés is. A nyitott autókban a szél elleni védekezésül bőrsapkát és bőrkabátot kezdtek viselni az urak a sportos kockás zakó fölött, ekkor jelent meg a modern divatban a bőr, mint ruhaalapanyag. A nők is melegen öltöztek, szőrmebundába, hosszú fátylas kalapba.

– A paraszti viselet némiképp eltért a polgáritól, az asszonyok általában kisbundát, ködmönt, nagy hárászkendőt vettek magukra vagy berliner kendőt, bongyorkendőt viseltek – sorolta Gyanó Szilvia, a múzeum néprajzosa. – A nagy, vastag kendőkkel a fejüket is takarták az asszonyok. Télen előkerültek a hosszú szárú csizmák is, nőknél, férfiaknál egyaránt. A férfiak a 20. században már vásárban vett nagykabátot hordtak, fejükre többnyire bundasapkát, kucsmát tettek.