Harmadik generációt nevelik

2019.01.19. 20:00

Mediterrán sziget Zalában – Borbélyék igazi citromfaszakértők

Citromfanézőbe kaptunk meghívást nemrégiben Borbély Istvánéktól. Érkezésünkkor szabadkoznak, hogy most már nem túl gazdagok a fák, hiszen december óta folyamatosan szüretelik, s amúgy pedig termettek már ennél többet is.

Fincza Zsuzsa

Borbély István és felesége, Zsuzsa a télikertben a két éppen termő citromfával rajtuk a 100 százalékosan bio gyümölccsel.

Lédús, savanyú finomságok

A házigazdai szerénységhez képest az igazság ezzel szemben viszont az, hogy a boltok polcain ritkán látunk a döbrétei családnál nevelkedőkhöz hasonló szép, nagy, egészségtől duzzadó citromokat, amelyekből most is vagy félszáz ékesíti Borbélyék két fáját.

– A bejárati ajtó felőli az enyém, a belső pedig a férjemé. Külön gondozzuk és metsszük őket, szóval egy kicsit versengünk is velük – magyarázza Zsuzsa asszony. – Persze olyan nagy nevelésbeli eltérés és ebből fakadó variációs lehetőség nem mutatható ki, hiszen a citromfa nevelésének vannak szabályai, amelyeket a kényes fa gondozásában bizony pontosan be kell tartani. A legnagyobb különbség talán az, hogy én radikálisan metszek, István azonban kevésbé, mert sajnálja a fáját. Pedig szerintem muszáj visszavágni, szüksége is van rá a fának, és ráadásul azt sem hagyhatjuk, hogy végül aztán kinőjék a télikertet, ahol átteleltetjük őket.

Csodálatos télikert

Szó ami szó, Borbélyéknál ideális helyük van a mediterrán fáknak. Hogy mozgathatók legyenek, jókora cserépben élnek, a fagyosszentek után az udvar napsütötte, szélvédett részén virulnak – ilyenkor bőségesen kell táplálni és öntözni őket. Az őszi fagyok előtt aztán újra a télikert fedezékébe cipelik őket.

Borbély István és felesége, Zsuzsa a télikertben a két éppen termő citromfával rajtuk a 100 százalékosan bio gyümölccsel.

– A mostani fáink 6 évesek, még van 2-3 évük, az idén elkezdjük nevelni az utódokat – árulja el a gazdaasszony. – A márciusi metszésnél, amikor még nem kezd hajtani a fa, a levágott ágakból dugványokat készítünk, s cserépben, laza talajban neveljük, nyárra kitesszük őket a kert félárnyékos helyére. Igaz, nem minden dugványból lesz fa, de egész jó arányban meggyökeresednek. A legszebbeket kiválasztjuk, pátyolgatjuk és 3 év múlva már teremnek is – persze még nem túl sokat. Akkor a régiektől, amelyek kinőtték a cserepet, a telelőhelyet, búcsút veszünk, ősszel kint hagyjuk őket és megfagynak. Az első fáinkat is dugványról neveltük. Gellénházán, az egyik udvaron láttam gyönyörű citromfákat, azokról kértem és kaptam ágakat. A mostani fáink már a harmadik generációk képviselik.

– Mondhatni hát, hogy értenek a citromtermesztéshez. Hogy védik meg az örökzöld, kényes fákat a betegségektől?

Egy szép példány

– Nem szabad fűtött lakásban teleltetni, elég nekik a plusz 6-10 fok, de 15 foknál semmiképpen ne legyen melegebb, mert lehullik a levelük, megtámadják a pajzstetvek, a feketepenész. Ha látunk rajtuk valamit, szappanos vízzel egyszerűen lemossuk. A citromfa érzékeny a túlöntözésre, megtámadja a gyökérgomba és elpusztul. A legfontosabb: jól kell tartani a növényt, hogy életerős legyen, akkor jó eséllyel megvédi magát a betegségekkel szemben.

A mandarinfa csak dísz, a termése kemény, keserű és ehetetlen

A háziasszonyoknak még egy jó tanács: mielőtt a biocitromunkat megkezdjük, reszeljük le a héját, keverjük össze cukorral, így sokáig eláll és majd felhasználhatjuk süteményekbe – ebben biztosan nincsenek vegyszerek, amivel a boltokban kapható citromok héja kezelve van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában