Van, ahol a vonatok egy percet sem késnek – Ilyen Japán zalai szemmel

Bár gyermekük évek óta Japánban él, a szülők tartottak az utazástól. A távoli országról számos sztereotípia kering, miszerint túlzsúfolt, a viselkedésbeli és kulturális különbségek miatt érthetetlen az európaiak számára. Aztán elindultak.

– Lányunk hat éve egy japán állami pályázatot nyert meg – mesélte Kálovics Ferenc, a Nagykanizsa Város Vegyeskarát támogató alapítvány elnöke. – Ez feljogosította őt, hogy egy mesterképzésen vegyen részt a kiotói Seika Egyetemen, az úgynevezett Manga kurzuson. Ezt meghosszabbította egy hároméves egyetemi képzéssel, illetve most egy Manga múzeumban kurátorként számítanak a tudására. A hagyományos japán képregény minden korosztály körében népszerű. Dalmát e kultúrának bizonyos szelete, az 1960-as évek női alkotói érdeklik, ezt dolgozza fel. Utóbbi kutatási területtel a képregény őshazájában sem foglalkozott eddig még senki.

Az édesapa hozzátette: lánya képregények iránti rajongása gyerekkorában kezdődött, sokat segített neki az olvasás elsajátításában. Állandóan képezte magát, még itthon megtanult japánul, mára pedig tudományos megvilágításban igyekszik közelebb férkőzni a történetükhöz. Együtt lüktet az országgal, a városokkal és az ottani kultúrával.

– Mielőtt a több millió lakosú Kiotóban felkerekedtünk volna, Dalma tartott némi eligazítást – vette át a szót Kálovicsné Süle Györgyi. – Felhívta a figyelmünket többek között a fordított közlekedésre, s arra, hogy a rengeteg ember miatt a gyalogosokra is szigorú szabályok vonatkoznak. Minden esetben illik helyet hagyni a járdán, nem szabad öszszevissza cikázni, hiszen attól megborulna a rend. Ugyanez a rendszer használatos a mozgólépcsőn, s szinte mindenütt, hogy óramű pontossággal lüktessenek a hétköznapok.

Olyan, mintha a japánok be lennének programozva. A házaspárt lenyűgözte, hogy a tömött városban közlekedő buszjáratok soha nem késnek, pedig dugókat is láttak, de másodpercre pontos az egész tömegközlekedés.

– Kiotó az ország szíve, korábban a császári Japán fővárosa volt, amit látni kell, hiszen a műkincsek, a régiségek, a híresebb épületek húsz százaléka itt található – folytatták. – Lelkes idegenvezetőnk a fejébe vette, hogy a látványosságokat és a világörökségeket mind megnézzük. Mindennap mentünk, persze járművel is, de főleg gyalogoltunk. Előfordult, hogy okostelefon-alkalmazása egy nap 17 700 lépést számlált össze. Óriási élményt jelentett a monumetális ősi császári palota, a Kinkakudzsi aranytemplom látványa, sőt a Narában élő, szent állatként tisztelt japán szarvasokat is láthattuk.

Igyekeztek az utat a cseresznyevirágzáshoz közeli időponthoz igazítani, hiszen ez Japán legnagyobb ünnepe. Bár a hűvösebb időjárás miatt néhány napot csúszott a rügyfakadás, végül több millió, főleg kínai turista társaságában megcsodálhatták, ahogy rózsaszínbe öltözik a metropolisz. Ilyenkor még több az ember, mindenki fotózza a kivételes természeti jelenséget.

– A helyiek adnak arra, mi kerül a tányérra, ezért valóságos ételkölteményeket ettünk. A lányunk vegetáriánus, mi nem, de csak halat és rákféléket fogyasztottunk. Előfordult, hogy angolnából készült finomságot rendeltünk, amit fadobozban hoztak ki, s úgy feldíszítették, mintha virágoskert lenne. A Kálovics házaspár bármikor visszatérne a szigetországba, melynek titokzatosságát az adja, hogy a modern világ különleges elegyet alkot az ősi kultúrával.