Nyári kedvencünk a frissen szedett, zsenge zöldborsó

Megvizsgálhattuk a gyökerét, ahol gümőkben gyűjti a nitrogént, megcsodáltuk a virágát, hogy tényleg hasonlít a pillangóra, kibontottuk a hüvelyeket, megettünk egy maroknyit a golyócskákból, megállapítva, hogy nem véletlenül nevezik a zalaiak cukorborsónak a zöldborsót is. Pedig az egy külön faj, hüvelyestől fel lehet falni, kipróbáltam már, de az idén lemaradtam az ültetéséről. Kár, mert wokban sütve, mindenféle zöldségekkel vegyesen nagyon szeretjük.

Zöldborsóból kétfélét vetek, mindkettő értékes táplálék, kalóriaértékük 100 grammonként 88 kcal, nagy a fehérjekészletük, sok esszenciális aminosavat és zsírsavat (omega3) tartalmaznak. A kifejtőborsó friss felhasználásra ideális, elég édes, de a cukortartalma gyorsan bomlik, ne tartogassuk sokáig. Ebből kerül az asztalra közvetlenül a kertből a borsóleves, tele zsenge, idei sárgarépával és újkrumplival. Már a kertben és kifejtés közben nyersen is marokszám esszük, ami nagyon helyes, hiszen kiváló folsavforrás, különösen gazdag C-vitaminban, a koleszterinszintünkre áldásos szterolokban és a csonttömeg építését támogató K-vitaminban. A borsó által megfelelő mennyiségű flavonoidokhoz jutunk, erősítve ezzel az antioxidáns vitaminok egészségvédő hatását.

Nem hiányzik belőle a látásban is fontos szerepet betöltő A-vitamin, dúskál B-komplex vitaminokban, nem beszélve arról, hogy a létfontosságú ásványi anyagokban, köztük vasban, kalciumban, rézben, cinkben, mangánban káliumban és magnéziumban is bővelkedik. A magnézium és a kálium jó hatással van a szívünk működésére, a vérnyomásproblémákkal szenvedőknek pedig direkt jót tesz egy tányér borsófőzelék. Ráadásul emésztést serkentő hatású, rostjai gyorsítják a belek mozgását, megelőzhető vele a székrekedés, enyhíti a belekben a gyulladást, s ezzel segít kezelni még a gluténérzékenységet is. Mivel nyersen is fogyasztható – a babokkal ellentétben –, belelophatjuk a zöldséglevekbe is. Készíthetünk belőle krémet is: fél kiló főtt zöldborsóhoz hozzáöntünk másfél deci tejszínt, egy citrom levét, 1 kávéskanál őrölt köményt, 1 kávéskanál sót, 2 szál friss mentát összevágva – az egészet krémesre turmixoljuk –, pirítóssal is nagyon finom.

A velőborsót elsősorban fagyasztásra szánom, édes, de cukortartalma éréskor lassabban alakul át keményítővé. A fehérjetartalma is magasabb, de még így is igyekezzünk szedés után minél előbb lefagyasztani. Létezik direkt száraz-, más néven „sárgaborsónak” való fajta is, állítólag elég nehéz beszerezni a magot. Különösebben nem keresem, mert a teljesen érett szemekről még le kell hántolni a héjat, amit még elképzelni is elég fárasztó. A „tehénborsóról” (Vigna unguiculata) keveset hallani, hiszen jobbára csak talajtakaró növénynek vetik. Az egyik legjobb aszálytűrő pillangósként a kiszámíthatatlan időjárású, savas talajú termőterületeket óvhatjuk, javíthatjuk vele. Gyökérzetével képes akár 2 méter mélyen is átszőni a talajt, lazítva és javítva ezzel a szerkezetét és az összetételét. Kiemelkedő a nitrogénmegkötő képessége, vonzza a hasznos rovarokat, de nem csak virágjával, ugyanis a levelein és a száron lévő pórusokon is nektáriumokat bocsát ki, amit különösen a darazsak, a méhek, a hangyák és a katicabogarak kedvelnek.