A legjobb vidéki cukrászdák között – Kövérné Kalmár Mónika süteményeit a szakma is elismerte

Kövérné Kalmár Mónika története egy igazi sikersztori, mely egy kávézóban elhangzott kérdéssel indult, majd az évek fáradtságos munkájának köszönhetően egyre nagyobb eredményekkel folytatódik. Az említett szakmai elismerés már csak azért is nagy szó, mert úgy kerültek fel a listára, hogy nincs is saját cukrászdájuk. Mónika egyébként négy gyermek édesanyja, és a férjével közösen vezetik a süteményekkel foglalkozó vállalkozásukat Gyenesdiáson.

- Hogyan értesült arról, hogy bekerültek a legjobb tíz cukrászda közé? Mi volt az első gondolata?

- A Dining Guide gáláján részt vett az egyik ismerősöm, ő küldött nekem másnap reggel egy képet a kivetítőről, melyen szerepelt a MóniSüti is. Azt hittem, hogy ez csak egy vicc, hiszen nincsen cukrászdánk, ám napközben más is gratulált, innentől kezdtem a hírt komolyabban venni. Valószínűleg, mint cukrászatot értékeltek bennünket, hiszen itt a Dunántúlon sok kávézóban kaphatóak a süteményeink, ezért találkozhattak velük a kóstolók.

- Bizonyára nagy volt az öröm.

- Persze, ez hatalmas megtiszteltetés. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a vendégektől, a kávézósoktól, melyek segítenek átlendülni a nehezebb időszakokon is, ez viszont egy szakmai elismerés, ami azért fontos, mert így tudjuk, hogy számolnak velünk. Mindenki örült: a család, a munkatársak, sokan gratuláltak a blogom olvasói közül is. Addig azonban nem hittük el száz százalékosan, amíg kezünkben nem tartottuk a listát nyomtatott formában.

Az újságírástól a süteményes vállalkozásig

- Hogyan indultak el ezen az úton?

- Sokáig újságíróként dolgoztam, közben négy gyerekünk született. A legkisebb érkezésekor felhagytam a tudósításokkal, mert négy gyermek mellett már nehéz lett volna folytatni, viszont hiányozni kezdett az írás. Akkor botlottam bele az interneten a gasztroblogokba, és jött az ötlet, hogy én is megpróbálkozhatnék vele, ez 2008-ban történt. Úgy gondoltam, hogy megosztom a vicces családi történeteimet és a receptjeimet, aztán meglátom, hogy tetszik-e az olvasóknak. A távlati tervem ugyanis az volt, hogy egyszer egy könyvet írok ezekből. Akkoriban könnyebb dolgom volt, hiszen még nem volt annyi blog, mint most. Már javában blogoltam, amikor egy keszthelyi kávézós megkérdezte, hogy nem sütnénk-e neki sütiket.

- A megrendelés ezek szerint jól sikerült.

- Vittem neki három tortát, megkóstolta és mondta, hogy holnapra is hozzak újabb hármat, így kezdődött. Aztán a vendégek megkedvelték a sütiket és egyre több kávézós keresett meg minket. Egyedül kezdtem ezt, de ahogy nőtt a kereslet, a férjem is becsatlakozott és utána már közösen hoztuk a döntéseket.

Sajnos egyébként megesik, hogy vissza kell utasítanunk helyeket, mert megvan, hogy egy nap alatt mennyi tortát tudunk elkészíteni és nem engedhetjük meg, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Nagyon szeretem Esterházy Péter mondását, miszerint bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá. Ehhez tartjuk magunkat.

- Milyen visszajelzéseket kap a blogon keresztül?

- Kezdettől fogva azt látom, hogy szeretnek az olvasók. Elég közvetlen hangot ütök meg és főleg régebben sok mindent megosztottam a családomról. Sok blogger panaszkodik a durva hozzászólások miatt, de én általában nagyon pozitív visszajelzéseket kapok. Annak főleg nagyon örülök, ha arról számolnak be, hogy kipróbáltak egy receptet és jól sikerült, de annak is, amikor valaki egy hibára hívja fel a figyelmemet. Bár sokszor nehéz időben összehozni a blogírást, de számomra ez egy fontos kapcsolattartási felület, hiszen nagyon sokan innen ismerték meg a sütijeinket és itt jeleznek vissza, ha valahol kóstolták őket.

- Olvastam a blogján, hogy sokfélét tanult: közgazdász, teológus, újságírói, valamint lakberendezői képzésen is részt vett.

- Igen, amikor tehettem, különféle iskolákba jártam: van, amit befejeztem, van, amit nem, de minden esetben élmény volt. A középiskolában még nem szerettem tanulni, de a főiskolás időszaktól már igen. Valóban, tanultam lakberendezést, jártam turizmus és vendéglátás szakra, teológus az alap felsőfokú végzettségem, elvégeztem az újságírói felsőfokú képzést, de belekóstoltam a kultúrtörténészetbe is. Úgy gondolom, hogy egyik sem volt felesleges, mert minden tudás valahol hasznosítható.

- A cukrászatot is tanulta iskolai keretek között?

Igen, itt végeztem a vendéglátó szakközépiskolában Keszthelyen, ezzel szereztem négy szakmát: szakács, cukrász, felszolgáló, valamint vendéglátóipari eladó végzettséget. Viszont soha nem dolgoztam cukrászüzemben, nem volt tapasztalatom a cukrászok által használt alapanyagokról sem, de nem is bánom. Kifejezetten házias vonalat szerettünk volna képviselni, és ezt várta el a kávézós is, hogy olyan süti legyen, amilyet az ember otthon a családjának süt. Eszerint dolgozunk egyébként a mai napig: nem használunk növényi tejszínt, margarint, illetve a természetestől eltérő térfogatnövelő szereket, porokat. A mi sütink esetében mindenki azt kapja, amit lát.

- Honnan ered a sütés iránti szenvedélye?

- Gyerekkoromban nem sürögtem-forogtam a konyhában, tehát nem a családból hoztam ezt a szenvedélyt és még csak azt se mondhatom, hogy a tanulmányaim alatt erősödött volna fel bennem. Sokkal inkább akkor, amikor a gyerekeimmel otthon maradtam és elkezdtem a gasztroblogot írni. Egy idő után kezdtem kifogyni a vicces történetekből, így egyre több sütis bejegyzés született, melyekben dokumentáltam a folyamatot lépésről lépésre, valamint az interneten is utánaolvastam a dolgoknak. Ezt akkor tudtam megcsinálni, amikor a gyerekek még kicsik voltak és többet voltam otthon.

A vállalkozás áldozatos munkát igényel

-  Hogyan néz ki egy átlagos napja?

- Hat órakor kelek, majd lejövök az üzembe. Hétre jönnek a munkatársak, de előtte már szeretek felkészülni a napra, illetve megnézzük a férjemmel, hogy mit kell beszereznünk, utána pedig kezdődik a munka. Most már a napi termelésben ritkábban veszek részt, leginkább felügyelési és irányítási feladatokat látok el, valamint ellenőrzöm a végeredmény minőségét.

- A vállalkozás milyen áldozatokat követel Öntől?

- Úgy hangzik ez az egész, mint egy sikertörténet és az is, de közben rengeteg energiát és nagyon sok időt igényel, nyáron előfordult, hogy reggel öttől este tizenegyig, éjfélig ott voltam az üzemben. A kezdetekkor, amikor még kevesen voltunk és megugrott a rendelés, az nagyon kemény időszak volt. A család részéről is rengeteg lemondással járt: amellett, hogy engem keveset láttak, szinte sehova nem tudtunk menni. Éveken keresztül maximum három-négy szabadnapot tudtam kiszakítani magamnak egy évből, de ezt így sokáig nem tudtam volna folytatni. Úgy érzem, pont időben sikerült visszavennem ebből a tempóból.

Mónika a receptek kitalálását szereti a legjobban

- Hogyan találja ki a sütiket, miből inspirálódik?

- A kitalálás, a munka kreatív része a kedvencem. Sok ötletet merítek az internetről: meglátok egy képet és elképzelem, hogy azt a sütit hogyan valósítanám meg. Olyan is van, hogy kóstolok valahol valamit, megtetszik és elkészítem úgy, ahogyan én jónak gondolom. Lehet, hogy a végeredmény már egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire, de nekem mégis ízlik. Az is előfordul, hogy az olvasóim küldenek ötletként egy receptet, és abból alakítjuk ki a saját verziónkat. A munkatársaim már megszokták, hogy egyszer csak beállítok egy új recepttel. Általában ez jól is sikerül, de ha valami nem üti meg a mércét, akkor nem kerül be a repertoárba. Most olyan száz-százhúsz féle tortát készítünk folyamatosan, de ebből mindig van, ami lemorzsolódik, illetve ami hozzájön.

- Jelenleg nincs saját cukrászdájuk. Terveznek nyitni ezek után?

- Eddig is voltak, akik helyben is szerették volna megkóstolni a sütijeinket, ám idáig erre nem volt lehetőségük. A Dining Guide tízes listája után viszont már adja magát, hogy belevágjunk egy saját cukrászda megnyitásába. Gőzerővel dolgozunk rajta, hiszen szeretnénk minél hamarabb megvalósítani ezt. Sokan azt mondják, hogy a magunknak szabott határidőre ez szinte lehetetlen, de nekünk valahogy mindig épp az ilyen dolgok sikerülnek.