Buli van!

2017.12.10. 12:00

Új albummal jelentkezett a Turán együttes

Itt élünk, érte élünk címmel készítette el legújabb nagylemezét a nemzeti rockot játszó zalaegerszegi Turán.

Gyuricza Ferenc

Turán

A zenekarnak ez már az ötödik albuma, amely ismét egy aktuális témával, a magyarságtudattal és a hazaszeretet kérdéskörével foglalkozik. Kocza Balázs énekes lapunknak elmondta: zeneileg nem változott a Turán, azaz rock and roll alapokra építik dalaikat, ami egyben garancia arra is, hogy a koncertjeiken parázs hangulatot tudnak teremteni.

Turán

A lemezen az introval együtt összesen tíz dal kapott helyet ezek között egy feldolgozás szerepel, a tradicionális alapú Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el című kocsmanóta. Emellett egyik saját régi dalukat is átdolgozták, a 2008-as Dicsőség című szerzeményük kapott új formát. Utóbbi dalban a Turán régi énekesnője, Szalai Éva is hallható. A lemezbemutató koncertet holnap tartja a Gyenese Balázs dobos, Böröcz Gábor basszusgitáros, Szanati Szabolcs gitáros és Kocza Balázs énekes felállású négyes, a zalaegerszegi Atlantis Music Clubba várják mindazokat, akik kíváncsiak az új dalokra, melyek CD-n is megjelennek.

A program fél kilenckor kezdődik az Ellenméreg fellépésével, őket fél tíztől az RPG követi, míg a Turán fél 11-kor kezdi műsorát. Kocza Balázs azt is elmondta, hogy a zalaegerszegi lemezbemutató után egy héttel Budapesten is fellépnek, az Egészséges Fejbőr vendégeként fognak a fővárosban játszani, de már a jövő évi hazai turnéjukat is tervezik, több városba is elviszik az Itt élünk, érte élünk dalait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában