Bemutatták

2024.03.15. 20:17

Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film

A Most vagy soha! egy politikán felüli film – hangsúlyozta Rákay Philip, az 1848/49-es szabadságharc történetét bemutató alkotás forgatókönyvírója és kreatív producere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

MW

Rákay Philip kreatív producer, forgatókönyvíró a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm díszbemutatója előtt Budapesten

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A szakember szavai szerint a napokban bemutatott történelmi kalandfilm egyfajta nemzeti minimum. „Kellenek olyan ügyek, amiken nem vitatkozunk, bárhogy is szavazunk négyévente, és bárhogy is gondolkodunk a világról” – mondta.

Ez egy ilyen film, mert olyan hősökről szól, akik nélkül lehet, hogy ma nem lennénk itt, lehet, hogy nem lenne Magyarország

 – húzta alá.

Ez a film a márciusi ifjakról szól 

Rákay Philip megrázónak és könnyfakasztónak nevezte a filmet ért visszajelzéseket. Mint mondta, vidéki és budapesti helyszínekről is olyan jelzéseket kapott, hogy a vetítéseken „spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet.”
A Most vagy soha! című filmet ért támadásokról szólva Rákay Philip azt mondta: 

a kritika nyilván nekem szól. Ez a film sokak számára csak ürügy, hogy belém rúghassanak vagy belerúghassanak a magyar kormány filmtámogatási rendszerébe.

Hozzátette: vannak, akik bugyuta kurzusfilmet próbálnak belelátni, miközben nem az. Úgy folytatta: 

ez egy film Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról és arról az egészen nagyszerű törekvésről, ami arról szólt, hogy néhány huszonéves fiatal értelmiségi - festőművészek, hírlapírók, költők, jurátusok -, akik kicsit olyanok, mint mi, imádják az életet, rajongva szeretik a hazájukat, és ha kell, meg is halnak érte.

Rákay Philip hangsúlyozta: a filmben sok mindent percre pontosan dokumentáltak, fejet hajtanak a történelmi karakterek előtt, és megmutatják a középkor és az újkor határán táncoló Budapestet. Mindezekkel együtt a Most vagy soha! egy fiatalok számára is fogyasztható történelmi, családi, igazi kalandfilm, húzta alá.

A film Rákay szerint történelmileg hiteles

A forgatókönyvíró-kreatív producer az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorának is vendége volt, ahol elmondta, hogy a Petőfi és a márciusi ifjak 24 óráját elmesélő filmet száz napig forgatták, és több mint 1400 ember négy évnyi munkája van benne. 

Kiemelte továbbá, hogy a film történelmileg nagyon hiteles, az alkotók fontosnak tartották, hogy a ruhák, a berendezési tárgyak, az épületek és a belső enteriőrök is mind nagyon valósághűek legyenek.

Építettek egy több hektáros díszletvárost is, Pest-Buda akkori tereivel, utcáival – magyarázta a szakember, aki elmondta azt is, hogy a filmben a valósághű elemek mellett egy kalandfilmes vonulat is van. Utóbbival azt akarták megmutatni, hogy  az osztrák elnyomás idején forradalmat csinálni nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt a történelemkönyvekben olvassuk.

Azt gondoljuk, hogy erről a napról mindent tudunk, de rengeteg olyan részlete van, amiről nem beszélünk

– hangoztatta Rákay Philip. Hozzátette: a filmben nagyon sok humor, kaland, akció és pátosz is van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!