Krimi

2024.05.22. 09:37

Ezért nem vehették észre a verőcei tragédiát a szállodahajón

Elárulta a szakértő, milyen szabályokat hagyhattak figyelmen kívül a motorcsónakon tartózkodók.

MW

Az eddigi információk alapján a szállodahajó legénysége nem is észlelte az ütközést

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

"A nagy dunai hajókon van menetrögzítő berendezés, amely folyamatosan jelzi a hajó útvonalát, sebességét, lényegében majdnem minden adatát, emellett a hajó saját fedélzeti eszközei is rögzítik a legfontosabb paramétereket. Az olyan hobbihajókon, amely Verőcénél a szállodahajóval ütközött, nem kötelezők az ilyen berendezések" – idézi a Magyar Nemzet Tóth Mihály, a Magyar Hajózási Országos Szövetség szóvivője szavait.

Nagyon jó lenne, ha lenne ezeken a hobbihajókon hasonló technológia, mert akkor meg tudnánk mondani, hogyan közlekedett. A legnagyobb kérdés, és amire jelenleg keressük a választ, hogy honnan hova tartott, hogyan mozgott a vízen, hogyan kerülhetett a nagy hajó elé, hiszen az a fő szabály, hogy a hobbihajó nem keresztezheti egy nagy hajó útját, sőt meg sem közelítheti. Ez mégis megtörtént

– mondta Tóth Mihály.

Most a hajó sérüléseiből próbálják a hajózási szakemberek meghatározni, vajon mi okozhatott rajta ekkora sérülést, minek ütközhetett neki és milyen sebességgel, mivel fedélzeti eszközök nem voltak a szétroncsolódott vízi járművön.

A szerencsétlenül járt hajó anyagát nem érzékelik a radarok
Forrás: BRFK

A szóvivő a kishajó sebességével kapcsolatban elárulta: jelenleg még megbecsülni sem igazán lehet, mivel azt sem tudják, hogy a Duna folyásirányában vagy azzal szemben haladt-e.

Az eddigi információk alapján a szállodahajó legénysége nem észlelte az ütközést, és továbbhajtott a baleset helyszínéről. Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a szállodahajó kapitányát a rendőrség. Tóth Mihály azonban ezzel kapcsolatban is több részletre hívta fel a figyelmet. 

Nem érzékeli a radar

Ezen az útvonalon sűrűn közelkednek szállodahajók, a szóvivő szerint ez bevált útvonal gyakorlott hajóvezetőkkel, ez a Duna-szakasz kiemelt figyelmet csak szélsőséges időjárási körülmények között indokol.

"A hajón lévő berendezéseknek elsősorban az utasbiztonságot kell szavatolniuk, a radarnak az a fő feladata, hogy a hajó érzékelje, ha a mederben van valami, amit ki kell kerülni. Egy ilyen gyorsan cikázó hobbihajót, ami nem is fémből van, hanem polikarbonátból készült, könnyűszerkezetes eszköz, nem tud lereagálni egy ilyen berendezés, 

ezért az az előírás, hogy a hobbihajó nem közelítheti meg a nagy hajót, 

ráadásul a nagy hajónak van egy egészen jól értelmezhető holttere, ha abban közlekedik valami, nem is lehet látni szabad szemmel sem"
– magyarázta a Magyar Hajózási Országos Szövetség szóvivője.

Tóth Mihály elmondta: a szállodahajó mozgásának utólagos vizsgálatából az derül ki, hogy teljesen üzemszerűen működött a baleset időpontjában. A szakértők döntik majd el, hogy a jacht becsapódását érzékelni kellett volna-e a fedélzeten, ugyanis - mint a szóvivő rámutatott - a Dunán hegymenetben a sok hordalék miatt rengetegszer ütődik neki valami a hajótestnek.

A protokoll szerint ha nagy ütődést érez a kapitány, akkor automatikusan reflektort kell kapcsolnia és a vizet kell néznie.

Nem érzékelhették az ütközést

Egyelőre a szakértők a szállodahajó mozgása alapján azt feltételezik: nem észlelte, hogy hajóval ütközött. A szóvivő szerint ez könnyen elképzelhető, mert 

a szállodahajó olyan, mint egy négy-ötemeletes ház a vízen, amelynek nekirohant egy személyautó. 

"Nagyon nagy a tömegbeli különbség. Egy kétmillió kilogrammos dolog ütközik egy nagyjából ezer kilogrammos dologgal. A kétmillió kilogrammot ez nem rendíti meg. Arányaiban egy ilyen könnyűszerkezetes hajó becsapódását egy ilyen több ezer tonnás nagy jármű személyzete nem feltétlenül veszi észre" – mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség szóvivője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!