Bulvár-celeb

2024.04.05. 14:50

Minden eddiginél meggyőzőbb ufó-fotó került elő

Minden eddiginél élesebb felvétel került nyilvánosságra. A bizarr kinézetű repülő tárgyat ábrázoló fotó létezését 30 éven át titkolták.

Illusztráció: Shutterstock

Az objektumot a Skót-felföldön kiránduló két turista fotózta le. A hihetetlen képen egy gyémánt alakú tárgy lebeg az égen, miközben a távolban egy vadászgép suhan el mögötte – írja a Lad Bible nyomán az Origo.

A szemtanúk szerint az UFO körülbelül 10 percig lebegett, majd felfelé vette az irányt és eltűnt.

A „Calvine-fotónak” nevezett kép negatívjait eredetileg a skót Daily Record újságnak adták át, amely viszont elküldte azokat a Védelmi Minisztériumnak (MoD).

Ez a felvétel eddig a legmeggyőzőbb

Harminc évnek kellett eltelnie, hogy a felvételt végre a nagyközönség is láthassa. 

A fénykép publikálása nagyrészt egy tudományos háttérrel rendelkező újságírónak, dr. David Clarkenak köszönhető, aki több évtizeden át dolgozott azért, hogy a fotó nyilvánosságra kerüljön. Clarke felvette a kapcsolatot a brit királyi légierő (RAF) egykori sajtóreferensével, Craig Lindsay-vel, aki birtokában volt az eredeti képnek és beleegyezett, hogy átadja azt a szakértőknek.

Az intenzív vizsgálat ellenére a mai napig nem világos, mi látható a felvételen. Egyesek szerint egy titkos katonai gépet tesztelhettek, ezt az információt azonban később sem sikerült megerősíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!