Gutorfölde

2015.03.21. 17:40

Sütiverseny Gutorföldén

Gutorfölde – Krémes, édes, sós és kelt finomságokkal is neveztek a helyi háziasszonyok a szombati süteményversenyre.

Korosa Titanilla

A gutorföldei művelődési házban igazi terülj-terülj asztalkám tárult a látogatók elé a több mint 20 éve hagyományosan megrendezésre kerülő süteményversenyen. A helyi háziasszonyok öt kategóriában - édes, illetve sós aprósütemény, kelt tészta, krémes sütemény és torta - mérték össze sütési tudományukat. Összesen tizenheten indultak, akadtak aki egy kategórián belül több édességet is hozott. Az asztalra végül huszonnyolc fajta sütemény került.

Az édességeket kéttagú zsűri értékelte, Tüske Lászlóné, aki cukrász végzettséggel rendelkezik, és számos rendezvényen versenyzőként is indul, valamint a szakácskönyvéről is ismert, 95 éves korában is aktív Ábrahám Gézáné, Mariska néni, a falu legidősebb lakója. Mariska néni az eredményhirdetést követően örömét fejezte ki, hogy a fiatalok is éreznek kedvet a sütés iránt. A verseny legifjabb versenyzője a 14 éves Pete Vivien volt.

A krémes sütemény között Kásáné Hemán Piroska karamellás szelete bizonyult a legjobbnak, a torták versenyét Peténé Budai Melinda nyerte egy zalakocka tortával, a kelt tészták között Tüskéné Czigány Krisztina napraforgója lett a legfinomabb. A sós maprósütemény kategóriában Csondor Tamásné töltött malaca, az édes apróksütik közül pedig Csete-Nagy Violetta és Csete Noel linzere mellett döntött a zsűri.

Csordás Rózsa, a rendvény szervezője elmondta, az elmúlt évhez képest lényegesen nagyobb az érdeklődés, sokan neveztek a süteményversenyre.

Ezek is érdekelhetik