Gazdaság

2012.03.08. 07:15

Szó sincs diktatúráról Magyarországon

Szó sincs diktatúráról Magyarországon, felesleges ezzel riogatni; irányított demokráciáról beszélhetünk. Szerdai előadásán Kéri László politológustól hangzott el a megállapítás.

Hajdu Péter

Az elmúlt közel két év történéseit és azok gazdasági, politikai összefüggéseit vette górcső alá az előadó. Az időszak fontos történései között említette, hogy tizenöt hónap alatt átalakult a hazai hatalmi rendszer, a hatalmi szférában hihetetlen változás, koncentráció ment végbe. Ezzel együtt azonban nem sikerült a gazdaságot talpra állítani. Kéri László az elmúlt időszakot azzal a kettősséggel jellemezte, miszerint az első két év a hatalmi szféra túlbiztosításával telt, kiegyensúlyozott gazdaságpolitika kialakítása helyett viszont kapkodás, rögtönzés volt tapasztalható. Értelmetlenként említette a növekedés magyar modellje kifejezést, mert vagy van növekedés, vagy nincs, és növekedés helyett a legnagyobb idei siker szerinte a recesszió elkerülése lehet. Mint mondta, a ciklus végének legnagyobb gazdasági eredménye az lehet, ha az országnak addigra sikerül megalapoznia a gazdasági növekedés kezdetét. Tavaly akkora profitkivitel volt tapasztalható, mint az elmúlt húsz évben összesen, és ami még nyugtalanító, nemcsak a külföldi tőke menekült az országból, hanem a hazai tőkekivitel is megnőtt. A hazai vállalkozók egy része is a szomszédos országokban keresett befektetési lehetőségeket. A politológus mindezt a bizonytalansággal hozta összefüggésbe. Mint elmondta, a nemzetközi befektetők nem riadnak a diktatúráktól, számukra az kedvező, mert állandóságot, biztonságot jelent. A magyar gazdaságban azonban értékelése szerint káosz uralkodik. Kéri László előadása vége felé elmondta, egyébként igaztalan az ellenzék vádja, miszerint diktatúra lenne. Ez nem igaz. Demokrácia van, de más, mint a korábbi, koalíciós idők macerás demokráciája, amelyben egyezkedni, tárgyalni kell más poltikai erőkkel. Véleménye szerint a kormány törvényelőkészítő főosztállyá változtatta a parlamentet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!