Gazdaság

2011.11.16. 03:28

Közép-ázsiai vizit Schmitt Pállal és a kanizsai Nádasi Tamással

Schmitt Pál múlt heti közép-ázsiai látogatásán Nádasi Tamás, a nagykanizsai alapítású Aquaprofit Zrt. elnöke is részt vett. A szakember Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban is vízgazdálkodással kapcsolatos beruházásokról tárgyalt.

Horváth-Balogh Attila

Nádasi Tamás lapunknak elmondta: az államfő küldöttségében utazó üzletembereknek találkozókat szerveztek a vendéglátók. Ezek is a legmagasabb szinten zajlottak, Nádasi Tamás maga is több miniszterrel tárgyalhatott. Elmondta: mindhárom ország meglehetősen gazdag, főleg Türkmenisztán és Azerbajdzsán rendelkezik jelentős földgáz- és kőolajkészletekkel. Ennek megfelelően piaci potenciáljuk is erős. Ám a vízkinccsel már hadilábon állnak, aminek alapvető oka az elmúlt évtizedek mezőgazdaságának elhibázott szerkezete. A negyvenes-ötvenes években ugyanis gyapotot kezdtek termelni, ami rengeteg vizet használt fel, ezért mára egyes területeken hiány lépett fel, a legnagyobb vízforrást jelentő Aral-tó pedig összezsugorodott, nagy eséllyel menthetetlen.


Nádasi Tamás jelezte: arról próbálják meggyőzni az ottani illetékeseket, hogy a rettentően vízigényes gyapotról térjenek át más, a szárazságot jobban tűrő mezőgazdasági kultúrára, a 40 százalékos veszteséggel dolgozó öntözőrendszereket szüntessék meg, illetve korszerűsítsék, a lehulló csapadékot pedig igyekezzenek jobban hasznosítani. Mindehhez az Aquaprofit Zrt. szakemberei komplex vízügyi stratégia kidolgozásában tudnak segítséget nyújtani, a tárgyalások is erről szóltak. Azerbajdzsán problémája pedig az, hogy a Kaukázusból érkező folyók egyre kisebb hozamúak, vizük szennyezett, ezért lenne szükség előrelépésre. Ezen kívül egy gyógyfürdőről, illetve a Kaukázusban fakadó forrásvizek hasznosításáról is szó esett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!