Gazdaság

2011.05.09. 06:08

Génbankot alakítanak ki

Gyarapodik az MGSZH Pölöskei Fajtakísérleti Állomásának szőlőfajta-gyűjteménye. A múlt hét végén fejezték be a telep dolgozói a tavaszi csemeteültetést, amely kettős célt szolgál.

Hajdu Péter

- A 90-es években megszűntek nálunk a szőlőkkel való fajtakísérletek, és 2006-tól kezdtünk ismét a telepítésekbe. A szőlős területünkön fajtagyűjteményt hozunk létre, ami egy génbank szerepét tölti be. A mostani munkák során több mint ötven fajtát ültetünk el, így már összesen több, mint 110 hazai szőlőfajta gyarapítja a gyűjteményt. Ebben szerepelnek csemege- és borszőlők is. Már mind ismert, a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő szőlőfajtákról van szó, így fajtakísérletekről ezekkel kapcsolatban már nem beszélhetünk. A gyűjteményt alkotó szőlőfajtákon azonban kórtani megfigyeléseket végzünk - mondta Uzonyi Dezsőné, a kísérleti állomás telepvezetője.

Mint elmagyarázta, ez azt jelenti, hogy a szőlősgazdákhoz hasonlóan, átlagos, mindenki által ismert művelésmóddal és permetszerekkel gondozzák, védik a szőlőt, miközben a növény fő kártevőinek, elsősorban a peronoszpórának, a lisztharmatnak és a szürkerothadásnak a hatását, előfordulását regisztrálják a leveleken és a termésen. Az évekig tartó megfigyelő munka eredményeit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal központjában beépítik a fajtaleírásba, amely alapján jobban tudnak majd tervezni a szőlészek, borászok.

Mint a telepvezető elmondta, az országban rajtuk kívül csak a Kecskemét melletti Helvéciai Fajtakísérleti Állomáson foglalkoznak ilyen sokfajta szőlővel. A bogyós gyümölcsök között számottevő, 43 fajtából áll a telep szamóca gyűjteménye, s a tavasz folyamán bővítették újabb 19 fajtával az almagyűjteményt, amely így mintegy száz fajtát foglal magában. Uzonyi Dezsőné elmondta, M9-es intenzív alanyra telepítették tavasszal az almát, amelyből ősszel újabb példányok, nyolc bejelentett fajtajelölt érkezik, a fajtává minősítés előtti kísérletekre. A csonthéjasok közül a szilvagyűjteményt gyarapították, e kedvelt gyümölcsünkből 38 fajtát tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!