2014.10.11. 14:39
Hetedik alkalommal rendeztek gesztenyés napot Galambokon - fotókkal
Galambok - Szombaton Galambokon gesztenyés napot rendeztek, ahol az is kiderült, hogy idén kit választottak a „gesztenyéslovagok” közé.
Az álomfejtők szerint, aki gesztenyével álmodik, azt nagy szerencse éri. Nos, hogy ez igaz-e az nem derült ki a szombati gesztenyés napon, de az igen, hogy idén kit és miért választott tagjai sorába a helyi gesztenyéslovag rend.
A hétvégén immár hetedik alkalommal rendezték meg a településen a gesztenyés napot, melynek keretében sok érdekes program várt az érdeklődőkre. A csapatok, baráti társaságok főzőversenye már kora délelőtt elkezdődött a templomkertben, majd szép lassan a gesztenyés sütemények versenyére nevezett finomságok is megérkeztek. Az ünnepi szentmise során pedig az is kiderült, hogy az idén a hagyományőrzésben és közösségépítésben élen járó Gerencsérné Kovács Mónika léphetett be a helyi gesztenyéslovag rend tagjai közé.
Molnár László és a helyi polgárőrök csapata halászlével és harcsapaprikással készült a főzőversenyre. Fotó: Szakony Attila
– Hét évvel ezelőtt azért hívtuk életre a rendezvényt, hogy népszerűsítsük a gesztenyét, hogy a környékbeli gazdák ismét ültessenek gesztenyefákat a birtokukon – említette Varga Attiláné, a rendezvény főszervezője, aki hozzátette: a rendezvénynek köszönhetően ma már a környező városokból is Galambokra jönnek gesztenyét vásárolni.
– Ez a forgódobos gesztenyesütő saját találmány, két évvel ezelőtt készítettem el – mutatta Eigner Tibor, aki jelezte: az eszközzel gyorsan és nagy mennyiségben lehet sült gesztenyét készíteni.
A gesztenyés napon persze nem csak a kulináris élvezeteké volt a főszerep, a helyi és környékbeli kulturális csoportok is felléptek.