Foci

2014.11.06. 18:50

Megyei I - Szombaton a Lenti a Teskándot fogadja

Zala megye - A 13. fordulóhoz érkezik a hét végén a megyei labdarúgó I. osztály küzdelemsorozata.

Bozó Péter

Szombaton négy találkozót rendeznek meg az első osztályban. A Nagykanizsa a Szerszámsziget-Zalalövő vendége lesz. A hazaiak a hetedik, a vendégek a kilencedik pozíciót foglalják el a tabellán, nagy csatára számíthatunk tehát a találkozón. A Zalalövő legutóbb Nagy Dániel, Darabos Benjámin, Kellner Tamás Zsolt és Winkelbauer László góljainak köszönhetően 4–2-re legyőzte a Csesztreget, míg a Nagykanizsa városi rangadón verte 5–1-re a Kiskanizsát, így jó előjelekkel várhatják a találkozót a csapatok. Tavaly ugyanebben a párosításban a lövőiek örülhettek a három pontnak, Kiss Balázs két gólja mellett Németh Tamás talált be, ezzel alakult ki a 3–0-ás végeredmény. Azóta magára talált a kanizsai együttes, így ezen a találkozón bármi lehetséges.

Két csalódott csapat találkozik egymással a nap másik rangadóján, a hazai pályán vereséget szenvedő, hatodik helyen álló Femat Csesztreg ismét otthon játszik, a nyolcadik Tóth-Hús Zalagrár Pókaszepetket fogadja. A vendégek is kikaptak, sőt, elég súlyos vereségbe futottak bele, a Hévíz győzte le őket 7–0-ra. Van tehát mind a két csapatnak javítanivalója, érdekes mérkőzés várható.

Ugyancsak szombaton lép pályára a harmadik Lenti TE Sport 36, akik vesztett pontok tekintetében az élen állnak, legutóbb a Szepetnek ellen nyertek szebbnél szebb akciókat vezetve 8–1-re. A 13. fordulóban hazai pályán a Lets Do It Technoroll Teskándot fogadják és győzelem esetén akár át is vehetik a vezetést a tabellán. Természetesen ebbe lesz beleszólása a második Hévíz együttesének is, akikhez a 11. Semjénháza látogat.

A zalalövői Nagy Dániel (balra) viszi el a labdát Pethő János mellett a Csesztreg–Zalalövő (2–4) rangadón az elmúlt fordulóban. Fotó: Katona Tibor

A többi mérkőzést vasárnap rendezik, ekkor lép pályára a listavezető Tarr Sprint Andráshida is, akik a 15. Letenye vendégei lesznek. A hazaiak nyolc egymást követő mérkőzésen vereséget szenvedtek. Az andráshidaiak legutóbbi négy mérkőzésüket megnyerték, közben még gólt sem kaptak és az eddigi tizenkét forduló alatt mindössze háromszor kapitulált a védelmük. Nem lesz tehát egyszerű dolga a letenyeieknek, ha pontot vagy pontokat akarnak szerezni az éllovas ellen a hét végén. Ami bizakodásra adhat okot a hazaiaknak, az az, hogy a leg-utóbbi játéknapon már jól állt a védelem a lábán, mindössze egyetlen góllal maradtak alul.

Tabellaszomszédok összecsapását láthatják a nézők a Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrót–Szepetnek mérkőzésen. A hazaiak a 12., a vendégek a 13. helyen állnak a bajnokságban és a két együttest mindössze egy pont választja el egymástól. Mindezt úgy, hogy a szepetnekiek két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, valamint két pontot le is vontak a csapattól. Tavaly ebben a párosításban Luki András góljával a Szepetnek 1–0-ra nyert Zalaszentgróton.

Ugyancsak vasárnap lép pályára a tavalyi ezüstérmes, jelenleg negyedik Olajmunkás Gellénháza a 14. Horváth-Méh Kiskanizsa vendégeként, valamint az újoncként az ötödik helyen álló Csács-NSE, akik a sereghajtó Műszer Automatika Tótszentmárton együtteséhez látogatnak ebben a fordulóban.

 

Kapcsolódó cikk:

Megyei II - Zalakomárba látogat a címvédő Gutorfölde

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!