Foci

2012.02.21. 07:49

ZTE FC: Kamber és Varga elköszönt

A ZTE FC labdarúgói közül tegnap kettő is elköszönt: Djorde Kamber - mint az jó ideje sejthető volt - Győrben folytatja pályafutását, Varga Róbert pedig Kecskemétre igazol.

Bóbics László

Djorde Kamber is az irodaház emeletén lévő elnöki szobában járt tegnap, ahol megállapodtak a klub első emberével. A középpályás elköszönt, miután elfogadta a Győri ETO ajánlatát.

- Szép időszak volt az egerszegi - összegzett a középpályás. - Többször szerettem volna külföldre szerződni, de sajnos nem sikerült - győri szerződés lett belőle.


- Gondjaink ellenére szeretnénk a gárda gerincét együtt tartani - fogalmazott Nagy Ferenc elnök. - Úgy tűnik, néhány nap múlva megérkezhet a várva várt pénz. A lehetőségekhez mérten mindent megteszünk azért, hogy minél előbb rendeződjenek a problémák és a csapat már csak a tavaszi szezonra tudjon koncentrálni. Három-négy játékosssal tárgyalunk, a két már nálunk járt győri fiú is köztük van. A folytatásban a fiatalok az eddiginél több lehetőséget kaphatnak, remélem, élnek is vele.

És végül egy más természetű hír a csapat háza tájáról. A ZTE FC 9 éves reménysége, Németh Richárd a hétvégén egy keszthelyi tornán a kezét törte, meg is kellett operálni. A klub felnőtt játékosai közül tegnap Kocsárdi Gergely, Vlaszák Géza, Máté Péter és Balázs Zsolt örvendeztette meg a gólerős legénykét: labdát vittek neki a kórházba ajándékba.


A ZTE FC jelen állás szerint legközelebb már csak az NB I tavaszi nyitányán, jövő hétvégén, a Pécs ellen lép pályára. A kék-fehérek még terveztek edzőmeccset, ám az úgy tűnik – tőlük független okok miatt – elmarad.



Futball

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!