Egyéb

2010.09.03. 06:38

Lassabban járunk, tovább élünk

Egy km/órás sebességcsökkentés akár 2200 életet érhet? A baleset-megelőzési bizottság honlapján elérhető ismertető szerint ennyit számíthat a sebesség csökkentése.

MTI

Az elmúlt időszakban az Országos Baleset-megelőzési Bizottság honlapján is beszámoltak arról, hogy már a kisebb mértékű, sokak által jelentéktelennek tartott sebességtúllépés is hatványozottan növeli a közúti balesetek és tragédiák bekövetkezésének kockázatát.

Kutatási adatok szerint a haladási sebesség mintegy 10 százalékos növelése esetén közel 25 százalékkal nő súlyos, és mintegy 45 százalékkal a halálos sérülések bekövetkezésének kockázata. A 20 százalékos sebességnövelés már a személyi sérülés lehetőségét 40 százalékkal, míg a tragédiák bekövetkezésének kockázatát 100 százalékot meghaladó mértékben, azaz több, mint ötszörösére növeli.

A sebességnövelés, ill. csökkenés hatása természetesen más szempontokból is megvizsgálható. Például úgy, ha a haladási sebesség egészen minimális, 1 százalékos csökkentésének, vagy éppen 1 km/órával történő csökkentésének lehetséges következményeit vizsgáljuk meg.

Közlekedésbiztonsági kutatások során szakemberek állapították meg, hogy a haladási sebesség átlagos 1 százalék mértékű csökkenésével 2 százalékkal csökkenthető a könnyű személyi sérülés, 3 százalékkal a súlyos sérülés, 4 százalékkal pedig a halálos sérülés kialakulása közúti baleset bekövetkezése esetén.

Az ún. Power Model alapján - amely a sebességnövelés és a balesetek kialakulásának valószínűségét vizsgálja - még ennél is megdöbbentőbb adat állapítható meg. Amennyiben minden egyes járművezető, állandó jelleggel csupán egyetlen km/órával csökkentené járműve haladási sebességét, úgy ezzel évente 2200 ember életét lehetne megmenteni Európában.

A számítások alapján - a közúti közlekedés jellegzetességeit figyelembe véve - 1100 ember élete lakott területen belüli utakon, 1000 élete lakott területen kívül, míg 100 ember élete pedig az autópályákon lenne megmenthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!