Egyéb

2010.08.22. 13:27

Ábel idén már csak megrendelésre indul

A szezonban pénteken indult utoljára tervezett útra a csömödéri állami erdei kisvasút gőzöse, Ábel. Az Erdélyből származó mozdony azonban különjáratokat továbbra is vontat.

Gyuricza Ferenc

- Mind a járatok száma, mind pedig az utaslétszám a tavalyinak megfelelően alakult 2010-ben - értékelte az évet Kaliba Mihály. - Avagy az év elején megfogalmazott terveink realizálódhatnak. Az érdeklődés miatt az eredetileg augusztus 22-én záruló nyári főszezonunkat egy héttel meg is hosszabbítottuk, ugyanis a szálláshelyek hozzánk érkező jelzései alapján, ahogy a hosszú hétvégén, úgy a rá következő hét során is számíthatunk utasokra.

A vasútüzem vezetője az általuk készített statisztika alapján szólt arról is, hogy ez évben a vártnál kevesebb volt a külföldi utas, ugyanakkor a belföldi turisták részéről nőt az utazási-kirándulási igény. A főszezonban a csömödéri központtal működő kisvasút Lenti és Kistolmács felé is három-három járatpárral közlekedik, az elő- és utószezonban azonban a dél-zalai település felé csak külön megrendelésre indítanak vonatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!