2012.06.27. 19:25
Kutya meleg ellen nyírógép
Nagykanizsa - Hetek alatt összegyűlt a pénz arra a professzionális nyírógépre, amelyet szerdán a kutyamenhelyt üzemeltető egyesület átvett.
Maros Sándorné, az „Élettér” Állat- és Természetvédelmi Egyesület titkára elmondta: a felhívást egy segíteni szándékozó magánszemély tette közzé az interneten, s nem telt bele sok idő, össze is gyűlt a szükséges összeg. Kiderült: a magánszemélyek felajánlásai mellett, a Kanizsa TISZK dolgozói és diákjai is jelentős összeggel, közel 40 ezer forinttal járultak hozzá a beszerzéshez. A 75 ezer forintos kutyanyíró gépet szerdán vehette át az egyesület.
– Nagy hasznát vesszük egy ilyen gépnek, eddig ugyanis csak hagyományos módszerekkel tudtuk enyhíteni a kutyák hőérzetét – árulta el az egyesület titkára, aki jelezte: a kenneleket szövettel árnyékolják, a beton aljzatot is gyakran locsolják, s a menhely négylábú lakói naponta többször is kapnak friss vizet, ám mindez csak ideig-óráig segített elviselni a kutyáknak a nagy meleget. – Jelenleg közel 230 eb él a menhelyen, 40 százalékuk hosszúszőrű fajta. Őket mindenképpen megnyírjuk az elkövetkezendő napokban.