Dubaiban lesz légiutas-kísérő a kanizsai szépség

India, Irak, Irán, Törökország, Egyiptom, Oroszország, Srí Lanka és Banglades. A várható úticélok, ahova minden bizonnyal eljuthat a nagykanizsai Kotnyek Réka. A 21 éves bájos hölgy májusban költözik Dubaiba, ahol egy állami tulajdonú légitársaságnál lesz légiutas-kísérő. A nem mindennapi feladat előtt a zalaegerszegi főiskola pénzügyi és számviteli szakos hallgatójának stresszkezelő teszteken kellett bizonyítania a rátermettségét.

Benedek Bálint

- Pincérnő lennél a levegőben? Kérdezték folyton, amikor előálltam az ötletemmel - mesélte Kotnyek Réka. - Persze első hallásra teljesen normális ez a fajta reakció, hiszen a laikusok kapásból arra gondolnak, hogy pusztán az utasok kiszolgálása a feladatunk. 

A kanizsai lány viszont elmondta: a munka ennél jóval összetettebb, sőt számos szigorú feltételnek kell megfelelnie annak, aki ezt a hivatást választja.

- Az első pillantásra egyszerűnek tűnő jelentkezési lap kitöltése a legelső rosta, aki nem gondolja komolyan - eztán elbúcsúzhat  mosolygott Réka. - A dubai cégnél a hölgyeknek 158 centiméter feletti magassággal és maximum 65 kilogrammos súllyal lehetett egyáltalán esélye. Ez  nem volt elég, hiszen a testen tetoválás, piercing, de akár korábbi sérülésből származó heg és sebhely is a kizáró okok között szerepelt.

A 21 éves lány utóbbi feltételeket teljesítette, hiszen 169 centiméteres magassága mellé 55 kilogramm, helyesen táplálkozik és soha nem szerette a tetoválást, de a testékszereket sem, egyedül csak fülbevalót visel.

Kotnyek Réka 14 évesen kezdett el kézilabdázni, tehetségére korán felfigyeltek. Az NB II-es női bajnokságban serdülő valamint az ifjúsági korcsoportban a Nyugati csoportban gólkirálynői címeket tudhatott a magáénak. 2008-ban már a felnőttek között játszott az NB I B-s pontvadászatban, ám egy súlyos térdszalagszakadást követően több, mint fél évet kihagyott. Visszatérését követően a saját bevallása szerint nem úgy ment a játék, mint korábban, s súlyos döntést hozott: befejezte aktív pályafutását. Mint elárulta: ezt a mai napig  bánja, hiszen  a sérülés előtt nem sokkal egy élvonalbeli egyesülettől igazán kecsegtető ajánlatot kapott.

Réka a rendszeres sportnak köszönhette kiváló alakját, ám szépségére 17 évesen figyeltek fel először. Balatonfenyvesen nyaralt családjával, amikor az értékes nyeremények fejében jelentkezett a Fonyód Szépe versenyre, ahol egyből a dobogó második fokára állhatott fel. A nem várt siker miatt a Főiskola Szépe választásra is nevezett, ám ekkor az ajándékokon kívül a szépségipar különleges világa is érdekelte. Akkor egy hajszállal ugyan, de a negyedik helyen végzett. Viszont továbbra sem adta fel: a zalaegerszegi Miss Alpok-Adria zalai döntőjében 2010-ben királynővé koronázták. Szerepelt ruha-, és bikinibemutatókon, sőt kipróbálta a divatfotózást is.

- Gyermekkoromban sem hercegkisasszonyként képzeltem el magam, inkább a légikisasszonyságról álmodoztam - tette hozzá Kotnyek Réka. - A párommal közös budapesti barátunk egy világcégnél pilóta, a felesége pedig légiutas kísérő. Ők biztattak, hogy próbáljam meg, hiszen nincs vesztenivalóm.

A fent említett - főleg a külső tulajdonságait firtató - tesztet követően e-mailben jött az értesítés, hogy az újabb megmérettetés már Dubaiban várja.
- A válogatás előtt a szakemberek már a folyosón figyelték a viselkedésünket, ám ez nem ért váratlanul, hisz a barátaim felkészítettek: fejszámolás és pénznem átváltás is szerepelt a kérdések között.

Az eredetileg 45 fős társaságból ekkora már csak 13 kiválasztott maradt, akiknek különféle szituációs gyakorlatokon kellett bizonyítaniuk, hogy az olykor szó szerint is meredek helyzeteket higgadtan tudják kezelni.

- A légiutas-kísérőnek a gépbe lépve minden a magánéletében történt sérelmét el kell felejtenie, nem szabad, hogy ez rányomja bélyegét a felelősségteljes munkájára - így Réka. - A megjelenésének, a kedvének is nyugodtságot kell (kötelező!) árasztania. Ha vészhelyzet állna elő, s netalántán hirtelen kellene reagálni, akkor is a lehető legnyugottabban kell viselkedni. A rémület újabb rémületet szül, tehát a stewardess mindig az arany középutat kell, hogy válassza.

Réka elmesélte, hogy a teszteken szándékosan konfliktusokat generáltak. Ennek célja az volt, hogy megnézzék ki, s milyen módon tudja kezelni a kialakult feszült szituációkat. 

-  Például az utasszállító a tengerbe zuhant, a géptest kettétörött, lángok csapnak fel és menekülni kell, amint az utasokat biztonságba helyezted, mi az a tíz dolog, amiért visszamennél a roncsba? - szólt a kérdés. - A laikus valószínűleg nem menne vissza, a személyzet viszont a sérülések fertőtlenítése miatt hozna többek között alkoholt, egészségügyi dobozt és jelzőpisztolyt. Egyszóval a káoszban is feltalálná magát.

A szőke hajú, kék szemű, bájos arcú Kotnyek Réka kitűnően teljesítette a feladatokat, megfelelt, s négy társával májusban egy földi repülőgép szimulátorban újabb 40 napot tölt el mielőtt a magasba emelkedik.

-  Többek között megtanítanak levezetni egy szülést, valószínlűleg az újraélesztést is elsajátítjuk - folytatta a kanizsai fiatal. - A képzés lejárta után egy évet kell aláírni a dubai cégnél, ám ezt vállalom, hiszen egész életemben erre a kiváló lehetőségre vágytam. Még mindig hihetetlen, hogy olyan országokba is eljuthatok, ahova talán soha nem mentem volna el. Ezek közül a legveszélyesebb Banglades, ahol az állandó háborús helyzet miatt tilos a kijárás.


A FlyDubai légitársaság kizárólag Közel-Keletre indít járatokat

Így maximum három és fél óra hosszúságú utakkal számolnak, ám hátszélben előfordulhat, hogy 45 perc alatt megfordulnak. A Boeing 737 a világ legnépszerűbb közepes hatótávolságú, keskenytörzsű utasszállító repülőgépe. Repülési magassága 12 500 méter, s a kategória legnagyobb gépében 189 férőhely található. A nagykanizsai lányt az indulás előtt sárgaláz és hepatitis ellen is beoltják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!