Mérnökből hastáncos: csoportjának sikere felért egy Madonna előzenekaréval

Műszaki egyetemen tanult, maga sem érti, reál beállítottsága ellenére hogyan esett szerelembe a keleti kultúrával, a hastánccal, mely testre és lélekre egyaránt hatással van. Segít önmagunk megismerésében és elfogadásában is, sorolta Nemesházi Bernadett.

Péter Gyöngyi

A hat éve alapított zalaegerszegi Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport és a Zalaegerszegi Hastánc Egyesület vezetője le sem tagadhatná, mely táncművészet elkötelezettje, hiszen üzletében ott sorakoznak a díszes melltartók, rázókendők, csípőövek, szoknyák, háremnadrágok és fátylak is.
- Nyolc éve, hogy megismerkedtem a hastáccal, még Budapesten. Be is iratkoztam egy tanfolyamra, hogy elsajátítsam az alapjait, ám egy álláslehetőség miatt hazaköltöztem. Időközben szerencsére itthon is indult egy kurzus, így hamar a hastánc szerelmese lettem, továbbképzésekre, táborokba jártam - mesélt az előzményekről Nemesházi Bernadett, aki 2004 óta tanít is, így a mérnöki pálya helyett végül a hobbija mellett kötelezte el magát.  Egy idő után döntenem kellett, mivel a munkahelyemen nem tudtam maximálisan teljesíteni, de az óráimra sem volt időm tisztességesen felkészülni. Párom támogatásával végül a hastáncot választottam.

Nemrégiben komoly sikert könyvelhetett el az Ezer Rózsa Kertjének többi tagjával együtt. Lehetőséget kaptak ugyanis arra, hogy fellépjenek a Budapesten megrendezett Nemzetközi Cairo! Fesztivál gáláján, így Egyiptom legkeresetebb mesteroktatóival, az eredeti autentikus egyiptomi stílus képviselőivel, Aida Nourral és Mohamed Kazafy-val táncolhattak egy színpadon. Ez a hastáncos életben akkora lehetőség, mint például egy együttes esetében Madonna előzenekarként játszani, érzékeltette az esemény jelentőségét Betti. 

- A hastáncon belül több stílus is van, mi a klasszikus egyiptomit képviseljük. Mindig van hova fejlődni, újabb és újabb kihívások viszik előre az embert  mondta az okleveles hastáncoktató, aki minden alkalmat megragad a tanulásra.  - Áprilisban Egyiptomban jártam családi nyaralás keretében, és véletlenül éppen akkor zajlott Kairóban a hastáncfesztivál, így ott is volt módom arra, hogy képezzem magam, még, ha csak egy rövid ideig is. Fontos, hogy egy oktató megfelelő tudással, anatómiai ismerettel rendelkezzen, hiszen hiányosságok esetén árthat a tanítványainak. A hastánc egyébként jót tesz a hölgyeknek több szempontból is. Az egyik maga a mozgás, ugyanakkor jó hangulatú társaságot jelent, tartást ad, jó kiállást és persze önbizalmat is.
Adódik a kérdés, vajon a sejtelmes, sokat láttató ruhákat mindenki szívesen ölti-e magára, ha nagyközönség elé lép, Betti azonban megnyugtat: mire az illető tánctudása elegendő a fellépéshez, már bátran felveszi a speciális darabokat. Mint mondta, annak idején ő is bő pólóban és hosszúnadrágban kezdte...


Nem csak a tánc érdekli az ifjú hölgyet, hanem minden, ami azzal kapcsolatos. Ismereteit igyekszik átadni társainak, táncosainak. Időről időre vendég is érkezik Zalaegerszegre, hamarosan a budapesti Sába  hazánkban és külföldön is számos verseny díjazottja, győztese  tart majd az érdeklődőknek kultúrtörténeti előadást. Betti és csapata gondoskodik arról is, hogy más hastánc csoportokkal ugyancsak találkozhassanak az egerszegiek, zalaiak. Évente egyszer a zalai megyeszékhelyen a Westorientál Dunántúli Hastáncfesztiválon adnak egymásnak randevút a hölgyek, illetve a hastáncgálán, melynek keretében Egerváron mutatkozhatnak be e mozgásművészet művelői.


Nemesházi Bernadett 2004 ősze óta tanít orientális táncot Zalaegerszegen, 2007-ben adta fel akkori civil állását, azóta a táncnak szenteli az életét. Művészneve Nasreen, jelentése fehér rózsa. A Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében végezte a Sportrekreációs és Orientális Táncoktató képzést, 2008 tavaszán pedig Ingolstadtban Sahra Saeeda Journey Through Egypt mesterkurzusának első szintjét. Egyéb végzettségei: a Budapesti Műszaki Egyetem okleveles közlekedésmérnöke, illetve az IFAA (International Fitness and Aerobics Academy) szakképzett aerobic oktatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!