A holokauszt ugyanolyan népirtás volt, mint mikor például a tuszikat pusztították

A Páva utcai emlékközpontot fenntartó Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 2008 óta nyújt át elismerést azoknak, akik részt vállaltak a holokauszttal kapcsolatos források, emlékek összegyűjtésében, bemutatásában, feldolgozásában. A díjat a 2005-ben elhunyt egykori holokauszt túlélőről, Simon Wiesenthalról nevezték el, aki életének utolsó hatvan évét a bujkáló nácik felkutatásának és bíróság elé állításuknak szentelte.

A kavics formájú, ezüstből készült emlékdíj azóta a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola igazgatói irodájában lévő íróasztalt díszíti, szerényen megbújva, miként tulajdonosa, Göncz Ferenc igazgató sem kérkedik a magyarországi zsidóság gettókba zárása kezdetének 66. évfordulóján átvett rangos kitüntetéssel.

Székely Gábor, a közalapítvány elnöke, méltatva a nagykanizsai díjazottat, kiemelte: Göncz Ferenc a holokauszt oktatásában tett sokat a korszak történetének megismertetéséért. Hazai és határon túli konferenciákon tartott előadásokat a holokausztról, s az egyik rövidített változata egy történelempedagógiai füzetben is megjelent. Ezen kívül kutatta a náci eutanázia-programot is.

- A holokausztot nem tanítani, hanem bemutatni és igazolni kell, mert sokan még mindig kétkedéssel fogadják a történetet - szögezte le a történelem szakos Göncz Ferenc. - Éppen ezért az iskolából is nagyon sok diákot elvittünk már a Holokauszt Emlékközpontba, mert ott egy kétórás tárlatvezetés során szerintem sokkal többet megtudnak róla, mintha akár ötven könyvet elolvasnának. A holokauszt gyakorlatilag ugyanolyan népirtás volt, mint mikor a tuszikat vagy a cigányokat pusztították, csak a számok nem stimmelnek, hiszen 6 milliót egyikből sem likvidáltak. Ennek a 10 százaléka magyar ember volt, olyan hazánkban élő zsidó, akik elpusztítását szinte pár hónap alatt tudta levezényelni Szálasi után a magyar közigazgatás és politikai vezetés. Addig is voltak deportálások, mentek a vonatok Auschwitz és Ausztria felé, de a többségük halála a Szálasi korszakhoz fűződik. Sok körülményt kell még feltárni és tisztázni, s az ellentmondásokat egyszer s mindenkorra kiküszöbölni. Ráfogják például a katolikus egyházra, hogy az is részese volt, ugyanakkor akadtak olyan vezetőik, mint Apor Vilmos püspök, aki a Pannonhalmi Apátság pincéjében is bújtatott zsidókat. A bűnös államvezetésen kívül ezért sem lehet konkrét szervezeteket egyértelműen elítélni. Ott van például Horthy Miklós személye, aki megmentett 200 ezer pesti zsidót, azzal, hogy nem engedte őket deportálni. S ezt a kérdést lehet tovább elemezni: miért tette, mert már Nyugatról szóltak neki? Egyáltalán mikor tudták meg a szövetséges hatalmak a tényeket? Miért csúsztak a lépéseik?  Ezek  olyan összetett kérdések, melyek megválaszolásakor mindkét oldalról tolerálni kéne a másik álláspontját. A zsidó oldalról elvárják, hogy mondjuk ki: a szövetséges hatalmak későn eszméltek - s ebben az is közrejátszott, hogy Sztálin nem szerette a zsidókat -, ám az is bizonyítható, hogy hihetetlenül jól titkosítottak a nácik. 

Göncz Ferenc szerint a kutatásokat nehezíti, hogy a 66 évvel korábbi borzalmak túlélői nem szívesen beszélnek a történetükről. S noha ő is megkeresett kettőt, egyik sem akart nyilatkozni. Ez a visszafogottság egyébként nem csak Magyarországon jellemző, hiszen mikor egy pályázati úton elnyert továbbképzésen a jeruzsálemi Yad Vashem Intézetben járt, ott is nehezen nyíltak meg a túlélők.

 - Azokat a történeteket és forrásokat szeretem olvasni, melyekben olyan emberi tulajdonságok kerülnek felszínre, mint az önzetlen segítség - folytatta a kitüntetett pedagógus. - Felemelő dolog, amikor valaki akár a saját bőrét is vásárra viszi, csak azért, mert a másik ember és annak családja életveszélyben van. Ennek szöges ellentétje tapasztalható napjaink polgárháborúiban, amikor a korábban békésen egymás mellett élő szomszédok - ha olyanra fordul a helyzet - szívfájdalom és erkölcsi megfontolás nélkül jelentik fel egymást. Akár irigységből teszik, akár azért, hogy a saját bőrüket mentsék, egy biztos: az ilyesmi nem egyeztethető össze a normális emberi magatartással. A mai fiataloknak szerintem nem csak a holokausztot, hanem minden népirtás történetét ismerni kell, mégpedig azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az egyes embercsoportok vallási, bőrszín vagy másféle gondolkodás miatti, értelmetlen, megmagyarázhatatlan irtása. A holokausztot lehet tanítani, de inkább nevelni kellene vele: empátiára, toleranciára, s a - különbözőségek dacára is - békés egymás mellett élésre. Mert a mai világban különösen fontos, hogy ne a másodlagos jegyek, hanem a valódi értékek alapján ítéljünk meg másokat.

 Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját, mivel 1944-ben e napon kezdődött a zsidók elkülönítése, deportálása az ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba. Az 1941-es népszámlálásnál több mint 720 ezer izraelitát jegyeztek fel, s történészek szerint kétharmaduk pusztult el a világháború éveiben. A holokausztra, az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség - hangzott el az idei megemlékezésen.