"Vigyáztam a gerincemre" - Zalában a Kilencek

Sőt, a táj és a lírikus egymásratalálását kölcsönössé tette, hiszen másnap, a Bükkben született, de ma már Rédicsen élő Utassy József erdész sógorának köszönhetően zalai, azaz szegekbeli kirándulásra indulhatott a társaság. No, nem mindenki, hiszen Rózsa Endre sajnos már nem él, az Alföldről indult Kiss Benedek pedig betegsége miatt nem tudott eljönni.

Lassan kialakul a névsor. Itt volt a költő házaspár, a budapesti gyökerekkel bíró Oláh János és Mezey Katalin, ma mindketten szerkesztők, egyikük a Magyar Napló folyóirat igényes válogatásáért felelős, másikuk a Széphalom Kiadóban gondoskodik a színvonalról. Köztük ült a tapolcai Konczek József, aki újságíróként kereste a kenyerét, a volt krakkói főkonzul, a lengyel irodalom és élet szerelmese, Kovács István.

Végül, de nem utolsó sorban Vasy Géza irodalomtörténész is jelen volt, s mintegy élveboncolt. Elmondta, ki volt a természettel együtt lélegző alkotó, ki a létfilozófia gondolkodója, ki a groteszk hangvétel mestere, ki a legbátrabb hangú új Petőfi, ki a rejtőzködő lírikus, ki a vagabund odamondogató, ki a rezignált bölcs, ki az önirónia dalnoka. Miben egyformák? Ahogy Utassy mondta, nem ültek a legmagasabb polcokon, de igyekeztek vigyázni a gerincükre. Igyekeztek, hogy ne görbítse az idő a tankjaihoz, hogy profanizált Utassy-sorral érzékeltessük a szándékot.

Vasy a társaság különleges erényének tartotta, hogy nagyjából együtt maradtak, s hogy valamennyien az írás közelében élnek ma is, elismert művészei a kortárs magyar irodalomnak. Az említett tevékenységek mellett például Győri László az 56-os Intézet könyvtárának oszlopos kutató munkatársa.

- Hogy jött össze annak idején pont ez a kilenc ember?

- Koczkás Sándor irodalomtörténész vezetése alatt működött egy alkotókör. 1964-69 között jártunk az egyetemre. Ott találtunk egymásra, ezután együtt akartunk maradni, együtt akartunk antológiát - mesélte Péntek Imre, aki a filosz becenévre hallgatott, mivelhogy filozófia szakra járt.

Hogy mekkora hatást váltott ki az indulásuk, működésük, annak érzékeltetésére elég, hogy a korszak költőóriásának tartott Nagy László írta az előszót az Elérhetetlen föld antológiához. Később Vasy Géza irdalomtörténész monográfiát tett közzé Kilencek címmel, s most Csontos János róluk szóló filmjében is ő méltatta a költői életműveket. S itt a legújabb: a friss Pannon Tükörben, ami természetesen a Kilenceket helyezi fókuszba, Kelemen Lajos kritikus Kilencszer egy című esszéjében boncolgatja az együvé tartozás spirituális györekeit. Így ír: A Kilencek társasága, az egyetemi évek befejezése után, immár létezése folytonosságában fejeződik ki. A közös szellemiséget persze ki-ki a maga arcához igazította.

- Olvassák-e egymás írásait még kéziratban?

- Persze. A telefonom éjjel kettőkor szokott megszólalni - így Péntek Imre. - Halló, itt hulló holló, mondja, s tudom, most Kiss Benedek fog felolvasni valami újat.


Kilencek
● Emblematikus költőcsoportja a magyar irodalomnak a Kilencek
● Az Elérhetetlen föld című antológiájuk 1969-ben jelent meg
● A negyvenéves évfordulót 2009 decemberében ünnepelték Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban
● Csontos János költő Együtt és külön, A Kilencek – húsz év múlva (Rózsa Endre emlékére) címmel készített róluk dokumentumfilmet