Sok a gond az árfeltűntetéssel Zalában

Az árfeltüntetéses vizsgálatok több mint a felénél tapasztaltak szabálytalanságot az ellenőrök Zalában. Csaknem egy hónapon át járták a boltokat a fogyasztóvédők. Az elkövetkező időszakban elsősorban a húsvéti termékeket veszik górcső alá.

zaol.hu

Január 11-től február 5-ig a megyében összesen 56 üzletben ellenőrizték az árakkal kapcsolatos szabályosságokat a szakemberek. A tapasztalatok szerint nem történt pozitív változás az elmúlt évekhez képest. Az élelmiszerboltokban például egy-egy termékhez tartozó ajándék egységárának megállapításával voltak gondok, de gyakran előfordul, hogy árat sem tesznek az árucikkre. Néhány esetben az akciós termékkel tévesztik meg a vásárlókat - írja a Zalaegerszegi Televízió honlapja.

Az árfeltüntetéses vizsgálatokat követően már elindult a húsvéti termékek ellenőrzése 8 hatóság együttműködésével. Mint azt  Erdei Lehel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőségének zalaegerszegi kirendeltségvezetője elmondta: fokozottan figyelnek az árak megfelelő kihelyezésére és a vevők tájékoztatására.

Forrás: ZTV Híradó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!