200 milliós követelés miatt kalapács alá kerülhet a reptér?

Végrehajtási jog iránti kérelmet jegyzett be a földhivatal a Sármellék és Zalavár tulajdonában lévő repülőtéri ingatlanra. A terhelés e héten szerdán széljegyzetként került a tulajdoni lapra, a korábbi üzemeltető, a budapesti székhelyű Balaton Airport Kft. javára.

Horányi Árpád

Az előzményekhez tartozik, hogy a Mikromatika Holding érdekeltségébe tartozó Balaton Airport 1991-től az akkor állami tulajdonban lévő területen beruházásokat végzett, amivel az objektumot alkalmassá tette a polgári használatra.

- A repülőteret 1995 márciusáig a társaságunk üzemeltette, a pert annak idején még a Magyar Állammal szemben indítottuk - mondta el lapunknak Bluszt Ernő, a Balaton Airport ügyvezetője. - Keresetünket azért tereltük jogi útra még 1996-ban, mert az állam, mint tulajdonos sem a beruházási költségeket nem térítette meg, se tendert nem írt ki a reptér hasznosítására. A két önkormányzat a mi követelésünk terhével kapta birtokba az ingatlant.

Az ügyvezető elmondta: próbálkoztak perbeni, illetve peren kívüli egyezségre jutni az önkormányzatokkal, de nem sikerült. Követelésük 200 millió forinton felüli, s miután hosszú procedúrával jutottak el a jogerős megítéléséig, most akár a terület elárverezése útján is szeretnének hozzájutni a kintlévőségükhöz.

- Keresetünk tavaly október 30-án emelkedett jogerőre, december 16-ával érvénybe lépett a végrehajthatóság. Az ez iránti igényünket jegyeztettük be - mondta Bluszt Ernő - Egyébként mi is azt szeretnénk, ha az árveréssel való értékesítés a repülőtér üzemfenntartása mellett lenne lebonyolítva.

A végrehajtási igény bejegyzéséről tőlünk értesült Szabó Vendel, Sármellék polgármestere. Zalavári kollégájával, Berkenyés Istvánnal és az önkormányzatok ügyvédjével való konzultálás után elmondta: keresik a módját, hogy az árverést meg tudják előzni.

- Mindig is vitattuk a Balaton Airport követelését - így Szabó Vendel, hozzátéve, hogy a peres ügyet még így sem tartják eldöntöttnek.

- A tavalyi elmarasztaló ítélet ellen azonnal beadtuk a Legfelsőbb Bírósághoz a felülvizsgálati kérelmet, illetve kértünk részletfizetési haladékot is - mondta Berkenyés István. - Egyikre se kaptunk választ mind a mai napig, ahogy a széljegyzetről se jött hivatalos értesítés. Ugyanakkor fordultunk a peranyaggal a strassbourgi bírósághoz is, tőlük jött válasz, a megkeresést befogadták.

Az önkormányzati vezetők arra is utaltak, hogy ha az ingatlan a tulajdonukból kikerül, a környezetszennyezett területrészek kármentesítése is az új tulajdonosra hárul, aki nem "örökölheti" ahhoz az EU-s pályázaton első körben elnyert, önrész nélküli finanszírozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!