Balatonring: Ha nincs gubanc, akkor június 26-án próbafutam

Nagy reményekkel indult tavalyelőtt a Sávolyra tervezett motoros versenypálya, a Balatonring tervezése, aztán úgy látszott, nem lesz semmi belőle a gazdasági válság, és a garanciák hiánya miatt. Most pedig úgy tűnik, mégis düböröghetnek a motorok az idei futamon, meg aztán még tíz évig biztosan.

zaol.hu

A spanyol Sedesa-csoport 2008 nyarán jelentette be, hogy félmilliárd eurós idegenforgalmi beruházásai mellett gyorsasági motoros pályát is épít Sávolyon. A 2008. novemberi alapkő-letételnél úgy tűnt, a 2009 májusára tervezett futamot semmi sem veszélyezteti.

Gyenesei István, akkori önkormányzati miniszter azt mondta, a létesítmény az önkormányzatoknak és a környékben élőknek munkát, bevételt jelent, a sportnak pedig óriási lehetőséget, hiszen Európa kilencedik MotoGP pályája lesz, amelyet a szakemberek a tervek alapján leggyorsabbnak ítéltek. Az akkori becslések szerint a közvetlen turisztikai bevétele több mint kétmilliárd forint lehet.


Gyenesei István ma már, mint nyilatkozta, azt gondolja, a pályát a spanyol befektető helyett magyar garanciával, magyar pénzzel, a magyar állam is megépíthette volna. A gazdasági válság, illetve a befektető által kért kormány- és bankgarancia elhúzódása miatt nem készült el a Balatonring, a tervezett idei májusi futamot nem rendezték meg, a konzorcium pedig bankhitel nélkül belekezdett az építkezésbe, közte Sávoly csatornázásába is.

Majd a magyar kormány kezességet vállalt a pályaépítéshez, így a Magyar Fejlesztési Bank jóváhagyta a Balatonring beruházójának hitelkérelmét. Erről a szerződést január közepén megköthetik.

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint, ha nem lesz hat hónapos tél, akkor június 26-án megtartható a próbafutam.

A magyar nagydíj 2010. szeptember 19-ei dátummal szerepel a MotoGP versenynaptárában. A megállapodás szerint a szokásos öt helyett tíz évig garantáltan rendeznek ilyen versenyt a Balatonringen, Sávolyon.



Forrás: Zalai Hírlap, mr1-kossuth.hu

Ezek is érdekelhetik