A fiatalok felé nyitna az újra önálló MMIK

Zalaegerszeg - Egy év városi házasság után ismét önálló utakon jár a megyei közművelődési intézmény, korábbi ismert nevén MMIK. Az új vezetővel, Konczér Katalinal beszélgettünk.

Kerkai Attila

A Zala Megyei Közgyűlés valamint Zalaegerszeg közgyűlése 2007 augusztusában döntött arról, hogy a megye a megyei közművelődési feladatokat átadja, a város azt  átveszi, s a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ látja el.

 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közművelődési főosztálya által közben  végzett szakmai vizsgálat jelentése azonban - a megyei feladatellátás jövőjére vonatkozóan -  ajánlást tett egy önálló megyei közművelődési szolgáltató intézet létrehozására, ezzel megegyezően döntött a megyegyűlés idén februárban.

A vezetői posztot megpályázó és elnyerő Konczér Katalin így írt terveiről - :Lehetőség szerint megtartani minden olyan programot, tevékenységet melyre méltán büszke Zala megye, valamint tovább keresni azokat a lehetőségeket melyek innovatívak, és új színfoltjai lehetnek a kulturális palettának.
 
- A megyei jelleg erősítése a feladatunk, amellett, hogy minden jó hagyományt megtartunk - mondta a Dél-Zalából az intézmény élére került vezető lapunknak. - Mint a  pályázatomban is megfogalmaztam, a megye területén működő önkormányzatok, nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok, közművelődési szervezetek, teleházak, civil szervezetek, egyesületek tevékenységének segítése a célom, ennek érdekében a kistérségi közművelődési referensekkel szeretném felvenni a kapcsolatot. A fiatalok megszólítását sem odázhatjuk tovább, nekik, róluk szóló, a gondjaikkal, örömeikkel foglalkozó programokkal szeretnénk a rendelkezésükre állni a legkisebb településen is - sorolta a tennivalókat Konczér Katalin, hozzátéve, a megyét járva kiderül, mennyi rejtett érték lapul a környezetünkben, amelyet érdemes a felszínre hozni.
 
- A hagyományosan jól működő programokat kollégáim, Szabóné Robb Aranka, Aranyi Magdolna, Török Károlyné kitűnően gondozzák, a kulturális adatbázis létrehozásán fáradozik Gödörházi Norbert - jelezte az igazgató, hogy értékeli az eddigi erőfeszítéseket.

Konczér Katalin előző feladatainak köszönhetően gazdag szakmai tapasztalattal rendelkezik. Horvát származásúként  ma már kettős állampolgár 1984-ben Vas megyéből pártolt hozzánk Zalába, először Letenye közművelődését erősítette, többféle minőségben is. A horvát-magyar kulturális és egyéb kapcsolatok ápolásában szerzett érdemeket, mely 1994-ben Zala és Varasd megye együttműködésében realizálódott. Lentiben is elnyerte a városi művelődési ház vezetését, majd némi vargabetűvel ért vissza Letenyére, ahonnan a Mura-híd építéséhez távozott, hiszen ott tartottak igényt a nyelvtudására. 

Bár hívták Horvátországba építőipari szervezethez, hű maradt Zalához. És a közművelődéshez, mely területen most új minőségében bizonyíthat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!