2009.05.01. 19:31
Leküzdöttek a gondokat, Usztics Mátyás pedig felvatta a fürdőt
Pusztaszentlászló - Jeles napra virradtak a pusztaszentlászlóiak, hiszen elkészült a rég várt termálstrand. Az ünnepélyes átadón Usztics Mátyás színművész vágta át a nemzetiszínű szalagot.
Csöppöt sem problémamentes időszak után került átadásra a 2003 óta húzódó Aqua Barbara Termálstrand, erre utalt beszédében Varga János polgármester is.
Mint mondta, ünnep a falu számára ez a nap, a létesítmény a település fejlődését fogja szolgálni. A fürdő jelenleg hét helyi és három környékbeli számára biztosít munkalehetőséget, s továbbiakat is a már készülő kemping jóvoltából.
A tulajdonos Szabó Antaltól, az Eurowild Kft. vezetőjétől megtudtuk, két hektár területen fekszik az ötszáz millió forintból elkészült beruházás, a vízfelület ezer négyzetmétert tesz ki. Három nagymedence és három kisebb gyógymedence található a strandon, a 25 fokos vízhőmérsékletűtől a 38-40 fokosig. Az ünnepélyes átadóra érkezők tetszését egyöntetűen elnyerte a létesítmény.
– Örülünk, hogy végre megnyílt a strand. Anyagi lehetőségeinkhez mérten igénybe is vesszük. Nagyon szép, minden igényt kielégít – mondta elégedetten Horváthné Lukács Judit. Kaj István és felesége hasonlóan vélekedett. – Csodálatos lett. Biztos, hogy gyakran kijövünk ide.
– Nemcsak a gyerekek, de mi is nagyon vártuk, hogy elkészüljön a fürdő. A falunak talán kicsit előbbrelépést jelent – mondta a két csemetéjével érkezett Tóthné Kiss Judit.
Ebben bízik Tóth András korábbi polgármester is. A termálstrandot Sághegyi Gellért, a település plébánosa és Szabóné Piri Zsuzsanna tiszteletes asszony áldotta meg. S minthogy a régi és a mostani polgármestert, valamint a tulajdonost ruhástól a vízbe dobták, ezáltal végképp teljessé vált a fürdőavató.
Termál-sztori:
2009. március 25.
Puszaszentlászló megmenekült a csődtől
Nem az önkormányzatnak, hanem egyszemélyes gazdasági társaságának kell visszafizetnie a termálfürdő építésére jogosulatlanul igénybe vett állami támogatást.
2009. március 01.
Túl zavaros a pusztaszentlászlói termál-balhé?
Nagy bajba kerül, akár csődbe is mehet az önkormányzat, ha vissza kell fizetnie a termálfürdőre igénybe vett, s nemrég kamatostól visszavont állami támogatást
2009. február 17.
Elúszott milliók
Visszavonta a termálprogramhoz nyújtott támogatást a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. A nemrég hozott döntés szerződésszegés következménye.