2009.03.30. 17:15
Kutyaszorítóban szabadon csatangoló ebek miatt
Lenti - Gyerekeket "kísérnek", a kerékpárosok lába után kapnak, kifutnak az autók elé. Minden reggel megjelennek Lenti máhomfai városrészének utcáin.
Menetrendszerűen, minden áldott reggel megjelennek a máhomfai városrész utcáin azok a kutyák, amelyek miatt Borsos Lászlóné emelt panaszt a múlt héten megtartott közmeghallgatáson.
Elmondása szerint a szabadon csatangoló ebek a városrész szélén lakó családokhoz tartoznak, s reggelente a buszra siető gyerekeket kísérik végig a Máhomfai utcán. Ezt a jelenlévők közül többen megerősítették, illetve magunk is tapasztaltuk a helyszínen járva.
Reggel negyed nyolc környékén hangos csaholás verte fel az amúgy csendes máhomfai városrészt, pár perccel később megpillantottuk a felfordulás előidézőit is. Eleinte négy gyermek tűnt fel az utca végén, majd őket három másik követte. Velük együtt négy kutya is szabadon, póráz nélkül. A koszosnak és soványnak tűnő ebek hol egymásnak, hol a kerítés mögött tartott többi kutyának próbáltak nekiugrani. Közben a gyerekek az utca teljes szélességét elfogva - holott van járda is az említett utcában - igyekeztek a buszmegálló felé.
A kutyák reggelente a buszra siető gyerekeket kísérik végig a Máhomfai utcán
Fotó: Gyuricza Ferenc
Amikor beszédbe elegyedünk velük, elismerik, hogy ezek az ő kutyáik, majd egy idősebb lány rögtön hozzá is teszi, a hétvégén elaltatják őket. Amikor próbáljuk meggyőzni arról, hogy nem ez lenne a megoldás, elbizonytalanodik.
Közben olyan információt is kapunk, hogy a kutyák folyamatosan szennyezik az utcát, nemcsak saját ürülékükkel, de azzal a rengeteg szeméttel és állati maradványokkal patkánytetemekkel , amelyeket gyakran magukkal visznek. A helybéliek egyike azt is hozzáteszi: télen plusz balesetveszélyt is jelentenek, hiszen a kerékpárosok lába után kapkodnak, illetve kifutnak az autók elé. Volt eset, amikor egy hirtelen ráfékezéstől a havas úton megcsúszott egy jármű, s csak a szerencsén múlt, hogy a balesetet elkerülték. A városrészben biciklis is esett már el a kutyák miatt.
Az utcán szabadon csatangoló kutyák veszélyt jelentenek
Fotó: Gyuricza Ferenc
- Az ebtartást rendelet szabályozza, eszerint közterületre a kutya szabadon nem engedhető ki - mondta érdeklődésünkre Szabóné Gáspár Marianna aljegyző. - Csak rövid pórázon, vagy kenelben tartva lehet kutyával az utcán közlekedni. A máhomfai panaszok miatt felvesszük a kapcsolatot a nagykanizsai gyepmesteri szolgálattal, s egy véletlenszerű, előre be nem jelentett időpontban a város teljes területén, tehát a városrészekben is összeszedetjük a póráz nélkül, szabadon kószáló kutyákat.
Olvassa el korábbi, kapcsolódó cikkünket - kattintson a címre!
A kutyatartók felelősségéről
- Általános elv, hogy a kutyatartó visel felelősséget kutyája magatartásáért.
- Kutyát, s bármely más állatot csak úgy szabad tartani, hogy ne tudjon közterületre kijutni, vagy mások ingatlanára átjutni. Az ebet utcán, parkban és a lakóházak közös használatú helyiségeiben pórázon kell vezetni, továbbá harapós, támadó természetű kutyát szájkosárral is el kell látni.