A színpadon is erősíti egymást Balássy Betty és Varga Feri

<b>Zalaegerszeg</b> - Hiába tartják őket az új Korda Gyuri-Balázs Klári kettősnek, a Balássy Betti-Varga Feri házaspár a maga útját járja. Erről, és még sok egyébről beszéltek munkatársunknak Valenti-napi egerszegi fellpésük előtt.

Kiss Gyöngyvér

Valentin-napi műsor keretében lépett fel a plázában a Megasztár tévés tehetségkutató-sorozat népszerű párosa: Balássy Betty és Varga Feri.

A házaspárral a fellépés előtti beéneklés, készülődés közben váltottunk szót.

Varga Ferit, 2006 férfihangját, a Megasztár harmadik szériája óta ismerik országszerte. A nyilvánosság azonban  mint elmondta  egy dolgot biztosan nem változtatott meg életében: a munkához való hozzáállását.

- A megasztár előtt fogtechnikusként is rengeteget dolgoztam - mesélte az énekes , mivel úgy vélem, nemcsak a pódiumon fontos, hogy az ember a munkájával a tőle telhető legtöbbet átadja a megrendelőnek. Ugyanakkor ezt a mostani helyzetet sokkal jobban élvezem, hiszen már régóta zenéltem hobbiként, s nagyon örülök, hogy hivatásom is ez lehet.



A megasztáros házaspár saját útját járja Fotó: Pezzetta Umberto

Balássy Betty, a tévéműsor egykori vokalista vezetője a jazz-zene kedvelői számára már a Megasztár előtt is ismerős lehetett. Ő tehát csak műfajt váltott, de persze ez sem ment a mindennapokra gyakorolt hatás nélkül.

- Jazz, funky soul számokat énekeltem régen - magyarázta az énekesnő. - Popzenével egész más színpadra állni, hiszen ebben a műfajban már ismerik az embert, és akik itt vannak a fellépéseken, általában azért jönnek, mert szeretik, amit csinálunk. A jazznél mindig akkor és ott kellett bizonyítani, hogy a koncert végére megszeressenek.

A fajsúlyosabbnak mondott műfajról egyébként nem mondtak le, ezt legközelebbi albumuk mellé készülő jazz ajándéklemez is bizonyítja.

- Magam is doboltam régen ebben a műfajban - fejtegette Varga Feri, de természetesen Bettytől sokat tanultam. A lemezkészítéssel kapcsolatos szakmai dolgok mindig hozzá tartoznak, én inkább a színpadi munkát vállalom magamra. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennyire jól tudunk együtt dolgozni, a színpadon is abszolút erősítjük egymást. Gyakran jön fel köztünk a téma, hogy vajon akkor is együtt énekelnénk-e most, ha a tévéműsor óta a magánéletben is nem lennénk egy pár. Én a magam részéről elképzelhetőnek tartom, bár persze nem tudhatjuk, mi lett volna, ha...

A tehetségkutató nagy pillanatai voltak, amikor kiderült, hogy ők ketten egymáséi lettek, s azóta sokan Korda György és Balázs Klári utódjának is titulálják őket.

- Kapcsolatunk körül nincs változás összejövetelünk óta - mesélte Balássy Betty, mégis mind a mai napig gyakran keresnek bizonyos újságok egy-egy szaftos részletért. Pedig az évek folyamán sem változott hozzáállásunk a sajtóval szemben: van, amit muszáj elmondani magunkról a nyilvánosságnak, de vigyázni kell, hogy maradjon magánéletünk.

- Vannak olyan magán jellegű dolgok, amit nem szívesen osztunk meg másokkal  fűzte hozzá párja, ahogy a színházban is a darab a színpadon játszódik, de bizonyos dolgok a kulisszák mögött maradnak.

Magánéletükről azért annyit elmondtak, hogy most is szeretnek minél többet együtt lenni, és ha esetleg egy nap eltelik úgy, hogy külön utakon járnak, akkor is mindig kedveskednek valami vásárfiával egymásnak. Betty szavaival élve: csak, hogy tudd, hogy gondol rád a másik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!