A Fertőszentmiklósnál halálos balesetet szenvedett osztrák ejtőernyősnek egyik ernyője sem nyílt ki – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.

Vitorlázórepülő, műrepülő és ejtőernyős bemutatóval, valamint tandemugrásokkal és repülő modellezők bemutatójával pénteken 10 órakor veszi kezdetét, s tart egészen vasárnap estig a Zalakarosi Repülőtér családi programja.

Zalai Hírlap Online - Zalaegerszeg és Zala megye friss hírei2010.10.24. 14:46
Megkezdődött Belgiumban pénteken annak az amatőr ejtőernyős nőnek a pere, akit azzal vádolnak, hogy az ejtőernyőt megrongálva halálos esést idézett elő egy klubtársnőjénél, aki "elszerette tőle" ugyanezt a sportot űző, egyébként nős kedvesét.