2015.07.20. 18:02
Rekordot döntöttek a mozi Minyonjai
Elképesztő számú nézőt vonzottak a hazai mozikba (is) a Minyonok, az amerikai animációs filmet több mint 305 ezren nézték meg a július 9-e és 15-e közötti héten.
A nézettségi rekord hatása természetesen a mozipénztárakban is egzakt módon mérhető, a bevétel már a vetítés első hetében meghaladta a 400 millió forintot. Persze a Minyonok nem csak nálunk kasszasiker, az Egyesült Államokban is a toplista élén áll.
A múlt heti listavezető, a Terminator: Genisys így a második helyre szorult, a tárgyalt héten 33 ezren voltak rá kíváncsiak, a július 2-ai bemutató óta 111 ezren látták. Nem mozdult harmadik helyéről a Jurassic World, most 24 ezren nézték meg, ugyanakkor a top 10-ben szereplő filmek közül ez büszkélkedhet a legmagasabb össznézőszámmal, június 11-e óta közel 430 ezren váltottak rá jegyet, több mint 610 millió forintot hagyva a pénztárakban.
Az Agymanók című amerikai animációs film egy héttel korábban a második helyen állt, most a negyedikre csúszott vissza, 25 ezer nézőt vonzott, a június 25-ei bemutatója óta pedig összesen 160 ezret.
Egy-egy helyet lépett lefelé a Magic Mike XXL és A kém is. Utóbbi azonban június 4-e óta szerepel a listán, s az össznézőszáma elkerülte a 213 ezret.
Új bemutatóként a 7. helyig jutott az Akasztófa című horror, a nyolcadikig az Amy – Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilm.
A magyar Saul fia 10. a listán, június 11-e óta 68 ezren látták a mozikban.