Bulvár

2009.09.20. 14:29

Hároméves bűnöző Nagy-Britanniában

London - Bűncselekmények ezreit követik el tíz év alatti gyerekek Nagy-Britanniában; a legfiatalabb tettes, aki ellen rendőrségi eljárás indult, hároméves volt.

zaol.hu

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap által az elmúlt három esztendőről összegyűjtött adatsor szerint a vizsgált időszakban hatezernél több olyan bűneset jutott a brit hatóságok tudomására, amelyekért kisgyerekek voltak a felelősek.

A brit kriminalisztika legfiatalabb "gyanúsítottja" az az alig hároméves skóciai kisfiú, aki a szomszédoknak okozott vagyoni kár miatt került idén tavasszal a rendőrség látókörébe. Az angliai negatív korrekordot egy hatéves fiú tartja, akit júniusban vettek őrizetbe rablás gyanújával.

A listán azonban szerepel olyan kilencéves gyerek is, akit nemi erőszakkal vádolnak, egy nyolcévest pedig súlyos testi sértéssel gyanúsítanak.

Skóciában a büntethetőség alsó korhatára nyolc év; ez a legalacsonyabb Európában. Angliában és Walesben tízéves kortól állíthatók bíróság elé a gyanúsítottak.

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!