Bulvár

2009.05.21. 18:01

Budapestre jön Anastacia!

ZH - Anastacia személyében szeptember 6-án újabb világsztár lép fel Budapesten, a Syma Csarnokban. Az amerikai énekesnő a nyári európai turnéja egyik utolsó állomásaként ejti útba a magyar fővárost.

Gyuricza Ferenc

Anastacia egyike a világ legsikeresebb énekesnőinek, hiszen már az első, 2000-ben megjelent Not That Kind című albumából millió példányt adott el, s azóta összesen 25 millió lemeze kelt el. Az alig 160 cm magas énekesnő nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az I’m Outta Love, a Not That Kind, a Paid My Dues, a Left Outside Alone, a Sick & Tired vagy a Why’d You Lie To Me. Karrierje azonban majdnem félbeszakadt, hiszen 2003-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, a kórral folytatott küzdelmét a rajongók is végigkövethették. 

Anastacia 2004-es európai turnéjára összesen több mint 800 ezren voltak kíváncsiak. Az arénákat megtöltő koncertsorozat két hónapig tartott, majd ugyanabban az évben egy ráadás körrel is megfejelték azt. Az énekesnő ezúttal a nyár folyamán járja majd végig a kontinenst, és az ősz elején, szeptemberben 6-án érkezik Budapestre, a Syma Csarnokba. 


Kattanj rá Zeneoldalunkra!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!