Belföld

2011.03.30. 09:35

Romagyilkosságok - Csontos a tárgyalás elhalasztását kérte

A tárgyalás elhalasztását kérte vallomása közben Csontos István negyedrendű vádlott a romagyilkosságok büntetőperében szerdán a Pest Megyei Bíróságon. A bíró ezt követően elnapolta a tárgyalást.

MTI

Csontos István, amikor az őt társai részéről ért fenyegetésekről faggatták, előbb annyit mondott, hogy befejezte a vallomástételt, majd a bíró által elrendelt tízperces szünetet követően azt közölte: a következő, pénteki tárgyaláson folytatja vallomását. Ezután rendelte el a bíró a szerdai, a büntetőperben tartott második tárgyalás elnapolását. 
Vádlott-társai arról kérdezték Csontost a tárgyaláson, hogy miféle fenyegetésekről beszél, mire a negyedrendű vádlott példaként elmondta: egyszer fényes nappal közölték vele társai, hogy túlságosan befolyásolja őt volt menyasszonya, "ki kellene lőni". Csontos szerint társai féltek, hogy lebuknak, valós fenyegetés érte őt és családját is a többiek részéről. Ekkor a bíró figyelmeztette arra: vádlotti védekezésének egyetlen korlátja, hogy mást hamisan bűncselekménnyel nem vádolhat meg.
   
Amikor pedig a szerződéses katonaként a katonai titkosszolgálattal fenntartott kapcsolatáról faggatták Csontost, illetve azt kérdezték, beszélt-e vádlott-társairól elfogásáig a Katonai Biztonsági Hivatalnak, a negyedrendű vádlott megtagadta a válaszadást.
Arra a kérdésre, honnan tudta, illetve miért állította, hogy vádlott-társai rasszisták, Csontos példaként elmondta, hogy egyikük-másikuk horogkeresztes, illetve Adolf Hitlert ábrázoló pólókban járt.
   
A negyedrendű vádlott hangsúlyozta: nem ért egyet a vádiratnak azzal a kijelentésével, miszerint azonosult társai nézeteivel, mert ő nem náci, nem rasszista, csak általában a bűzözéssel voltak problémái, és ő nem is értette, mit akarnak elérni társai azzal, hogy ártatlan embereket lőnek le.
Pető Zsolt harmadrendű vádlott kikérte magának, hogy horogkeresztes vagy "hitleres" pólókat hordott volna. Mint mondta, ő csupán Nagy-Magyarországot ábrázoló felsőket viselt, bár az igaz, hogy sok évvel ezelőtt tagja volt a Keleti Arcvonal elnevezésű szervezetnek. 
Az ügyészség négy embert vádol ötszörösen minősülő emberöléssel a két-három évvel ezelőtti, romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt. A vádbeli cselekményekért a törvény szerint tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

OLDALTÖRÉS: Csontos: nem vagyok rasszista!

Csontos: nem vagyok rasszista!

Csontos István negyedrendű vádlott tagadta a romagyilkosságok büntetőperének második, szerdai tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon, hogy rasszista lenne; állítása szerint társai rángatták bele a bűncselekmény-sorozatba.

"Nem vagyok fasiszta, náci, rasszista! Nem érdekel, ki milyen bőrszínnel született!" - mondta Csontos bírói kérdésre.
Az ügyészség szerint a negyedrendű vádlott a tiszalöki és a kislétai gyilkos támadásnál vitte autón a helyszínre három társát, ezért bűnsegédje ennek a két, többszörösen minősülő emberölésnek.
Csontos István a szerdai tárgyaláson azt mondta, hogy Kiss Árpád és Kiss István vádlottak rángatták bele a bűncselekmény-sorozatba. Állítása szerint nem is tudta, hogy miért mennek a tiszalöki helyszínre, azt hitte, túrázni, vadászni indultak. Ugyanakkor arra nem tudott életszerű magyarázatot adni, hogy miért is avatták be őt az elkövetők már a tiszalöki támadás előtt korábbi súlyos bűncselekményeikbe, miért meséltek neki azokról részletesen.
   
Közölte: a tiszalöki támadás után megfenyegették társai, hogy nem szállhat ki, és senkinek nem is beszélhet a történtekről. Csontos hozzátette, hogy társai bővíteni akarták csoportjukat, "egy kis hadsereget akartak létrehozni", és egy másik férfit is megpróbáltak beszervezni, de azt nem sikerült.
A negyedrendű vádlott elmondta, hogy már sok éve ismerte a vádlottak egyikét-másikát, de amikor egy durva cigányellenes bejegyzést írt az interneten csontrabló álnéven, Kiss István felfigyelt rá és azután mesélt neki a korábbi támadásaikról.
Az internetes bejegyzés indoka egyébként Csontos szerint az volt: nem tudott uralkodni az indulatain, amikor tudomást szerzett arról, hogy egy 83 éves asszonyt megerőszakoltak és baltával levágták a lábát.
A negyedrendű vádlott hangsúlyozta, hogy nincsenek szélsőséges nézetei, csupán általában a bűnözéssel van problémája.
   
Társairól Csontos elmondta, hogy nem voltak megelégedve a magyar igazságszolgáltatással, úgy vélték, vannak, akik kirabolják, kizsákmányolják az országot, rossz véleménnyel voltak a politikusokról, és a "cigánybűnözést" is gyakran emlegették.
A romagyilkosságok büntetőperének második, szerdai tárgyalása Csontos István vádlotti meghallgatásával folytatódik a Pest Megyei Bíróságon.
Az ügyészség Kiss Árpádot, testvérét, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot, valamint Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolja.
   
A 90 oldalas vádirat szerint a férfiak a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadtak romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. 
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön pedig egy férfi és ötéves kisfia vesztette életét. A több esetben Molotov-koktélokkal elkövetett támadások során voltak súlyos sebesültek is, összesen 78 lövést adtak le a vádlottak és 55 ember életét veszélyeztették.

OLDALTÖRÉS: Három vádlott nem vall, egy részben elismeri bűnösségét

Három vádlott nem vall, egy részben elismeri bűnösségét

Három vádlott nem tesz vallomást, így a negyedrendű vádlott, a két vádpontban bűnsegédként megvádolt Csontos István meghallgatásával folytatódik a romagyilkosságok büntetőperének második tárgyalása szerdán a Pest Megyei Bíróságon.

Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt vádlott, akik a vád szerint a kilenc támadás többségében részt vettek és a hat halálos, illetve öt életveszélyes sérülést okozó lövéseket leadták, a szerdai tárgyaláson megtagadták a vallomástételt, így esetükben a nyomozás során korábban a rendőrök előtt tett vallomásaikat fogja majd felolvasni a bíró.
   
Ugyanakkor Csontos István nem zárkózott el a vallomástételtől. A bíró kérdésére úgy nyilatkozott, hogy részben elismeri bűnösségét abban a két cselekményben - a tiszalöki és a kislétai támadásban -, amelyben bűnsegédi magatartással vádolták meg. Az ügyészség szerint a negyedrendű vádlott vezette az autót, amellyel három társa a két gyilkos támadás helyszínére ment. Csontos szerint cselekménye bűnpártolás. A vádlott úgy nyilatkozott, hogy nyomozati vallomását fenntartja, és a tárgyaláson azt nem kívánja megismételni, de kérdésekre válaszol. 
   
A vádlott egyebek mellett elmondta, hogy kétféle szakmát tanult, fazekas és épületburkoló, de érettségije nincs. Fél évtizedig volt szerződéses katona, de 2009 februárjában pszichiátriai okokból alkalmatlanná vált a szolgálatra, és megvált a testülettől.
   
"Nem találtam a helyemet, nem voltak céljaim, sokat alkoholizáltam, alkalmi munkákból éltem" - mondta a negyedrendű vádlott, aki a vádbeli cselekményekkel, illetve az ő azokban játszott szerepével kapcsolatos konkrét bírói kérdésekre egyre inkább kitérő válaszokat adott.
   
A romagyilkosságok szerdai tárgyalása Csontosnak a személyére, vádlott-társaihoz fűződő viszonyára, illetve a két, vele kapcsolatos vádpontra vonatkozó bírói kérdésekre adott részletes válaszaival folytatódik.
   
A tárgyalást korábban 30-40 percre megszakították, mert az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád a nyilvánosság előtt nem válaszolt az anyja nevére, illetve állandó lakhelyére vonatkozó bírói kérdésekre.
   
Az ügyészség Kiss Árpádot, testvérét Kiss Istvánt, Pető Zsoltot, valamint Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolja.
   
A 90 oldalas vádirat szerint a férfiak a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadtak romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán.
   
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön pedig egy férfi és ötéves kisfia vesztette életét. A több esetben Molotov-koktélokkal elkövetett támadások során voltak súlyos sebesültek is, összesen 78 lövést adtak le a vádlottak és 55 ember életét veszélyeztették.

OLDALTÖRÉS: A vádlott megtagadta a választ

A vádlott megtagadta a választ

Felfüggesztették a romagyilkosságok büntetőperének tárgyalását szerdán a Pest Megyei Bíróságon, miután az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád nem válaszolt az anyja nevére, illetve állandó lakhelyére vonatkozó bírói kérdésekre.

Mielőtt az ötszörösen minősülő emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kiss Árpád meghallgatása megkezdődött volna, ügyvédje kérte, hogy a nyilvánosságot zárják ki arra az időre, amíg a vádlott a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszol. Az ügyvéd védence családi és személyi kapcsolatainak védelmében tette az indítványt.
   
"A médiafelhajtásból, amennyire lehet, szeretnének kimaradni" - mondta a védő.
   
Kiss Árpád ügyvédje hozzátette: kedden is megkereste egy sajtószerv, hogy szeretnének riportot csinálni a vádlott lakókörnyezetében, szeretnék meginterjúvolni a vádlott édesanyját.
   
A bíró végül elutasította az indítványt azzal, hogy a büntetőeljárási törvény ilyen indokot nem ismer a tárgyalás nyilvánosságának korlátozására. Ezután tagadta meg az elsőrendű vádlott a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre a válaszadást.
   
Jelenleg szünetel a tárgyalás.
   
A büntetőper második tárgyalása rendkívüli biztonsági intézkedések és sajtóérdeklődés mellett kezdődött el.
   
Az ügyészség Kiss Árpádot, testvérét, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot, valamint Csontos Istvánt ötszörösen minősülő, azaz előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja.
   
A vádirat múlt pénteki ismertetésekor az ügyész elmondta: a vádlottak cselekményeit kezdetben a romák közötti félelemkeltés motiválta. Később kifejezett ölési szándékkal, katonai pontossággal hajtották végre a legapróbb részletekig megtervezett akcióikat, amelyek során kilenc helyszínen hat embert, köztük egy ötéves gyermeket megöltek, ötöt megsebesítettek vadászfegyverekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!